Átigazolási hírek
ZTE / Ferencváros
Pászka Lóránd
A sajtóhírekkel ellentétben a Zalaegerszeg nem tervezi a Ferencváros balhátvédjének szerződtetését.
Fehérvár
Flores is távozik
A hondurasi válogatott középpályás MLS-ben szereplő csapatban folytatja pályafutását.
Légiósok
Lang Ádám
Ciprusi sajtóhírek szerint Törökországba szerződhet Lang Ádám, akinek a sorsa még ezen a héten eldőlhet.
Légiósok
Callum Styles
Styles komolyabban előtérbe kerülhet a másodosztályú West Bromwich Albionnál egy angol cikk szerint.
Kazincbarcika
Új védőt igazoltak
Kölcsönvették a Sepsi 19 éves középhátvédjét, Dobozi Krisztiánt. A fiatal játékos két kupameccsen lépett pályára az OSK első csapatában a mostani idényben.
Kecskemét
Lukács Dániel
A Csakfoci úgy tudja, hogy a KTE megegyezhetett a Diósgyőrrel Lukács Dániel visszatéréséről.
Szeged
Három távozó
Daru Bence, Marko Rodics, valamint Dimitirje Acsimovics szerződését közös megegyezéssel felbontották - számolt be róla az NB II-es klub.
A Sevilla vinné
Sallai Roland
A Sky Sports Germany úgy tudja, hogy a Sevilla a szezon végéig venné kölcsön a magyar támadót, akit aztán végleg is megvenne.
Mezőkövesd
A Vasasból erősítettek
A fiatalszabálynak is megfelelő 20 éves Szilágyi Szabolcs ismét az első osztályban futballozhat.
Fradi/ZTE
A Fradi fiatalja érkezik a Zetéhez
A csakfoci.hu információi szerint a Zalaegerszeg megszerezte Vogyicska Balázs játékjogát a Ferencvárostól.
Debreceni VSC
23 éves támadóért tehettek ajánlatot?
Sajtóhírek szerint ajánlatot tettek Sory Ibrahim Diarráért, azonban klubja a kínáltnál magasabb összeget, egymillió eurót kér a 23 éves mali támadóért.
Diósgyőr
Kapust igazoltak
U21-es válogatott kapus játékjogát szerezte meg átigazolási díj ellenében a DVTK. A 19 éves Tóth Balázs a Red Bull Salzburg akadémiáját érintve az NB II-es Kazincbarcikától érkezett Diósgyőrbe.
ZTE FC
Új edző érkezett
Márton Gábor segítője lett Vas László a Zalaegerszegnél.
ZTE FC
Todor Todoroski
December közepén, három és fél hónap után távozott a ZTE-től az északmacedón válogatott védő, Todor Todoroski, akit hétfőn bejelentett a román élvonalbeli Politehnica Iasi.
Kozármisleny
Új igazolás
Szerződtették az NB I-es tapasztalattal is rendelkező középpályást, Vogyicska Bálintot, aki az előző közel két évet Ajkán töltötte.