Fotó: fehervarfc.hu

Vidi: Újabb válogatott alapember távozott, másik kontinensen folytatja - hivatalos

A hondurasi válogatott középpályás MLS-ben szereplő csapatban folytatja pályafutását.
Budai László 2024. január 9., kedd 16:16
Fotó: fehervarfc.hu
A hondurasi válogatott középpályás MLS-ben szereplő csapatban folytatja pályafutását.
Szerző: Budai László 2024. január 9., kedd 16:16

A Fehérvár FC és az MLS-ben szereplő Toronto FC megállapodásának értelmében a kanadai csapat megvásárolta Deybi Flores játékjogát - számolt be az átigazolási hírről a Vidi hivatalos honlapja.

Flores 2023. január 17-én írt alá a Vidihez, a mögöttünk hagyott szűk egy évben 32 tétmérkőzésen egy gólt szerzett. Ebben a szezonban 13-szor volt kezdő az NB I-ben, háromszor becserélték, így alapembere volt az őszi szezont nagy hajrával a dobogón záró együttesnek.

A 35-szörös hondurasi válogatott Deybi Flores a felkészülést a Toronto FC-vel kezdi el, hivatalosan pedig az átigazolási időszak nyitásakor lesz a kanadai klub játékosa. A Toronto az előző, 2023-as évet (az észak-amerikai ligában tavaszi-őszi rendszerű a bajnokság) a Keleti-konferencia utolsó helyén zárta, de az MLS-ben nincs kiesés.

A Ferencvárosba szerződő, bosnyák válogatott Kenan Kodro után Flores rövid időn belül a második válogatott játékos, aki átigazolási díjért cserében elhagyja Fehérvárt.

Átigazolások
Újpest
Külföldi erősítés
A 18 éves belső középpályás, Cheick Diabaté hazájából, az elefántcsontparti másodosztályú Leader SC-től igazol Újpestre, a második csapathoz - írja a Lila Sector.
Magyar foci
Doll kispadra vágyik
A Magyarországon élő Thomas Doll alig várja, hogy új csapata legyen. Azt is elárulta, egy osztrák klubbal nemrégiben kapcsolatban állt.
Légiósok
Bőszét megvennék
A tavaly szeptemberben a DAC-tól a Comónak kölcsönadott Bősze Levente maradhat az olaszoknál, miután azok érvényesítenék vásárlási jogukat. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz