Átigazolási hírek
Fradi
Nikitscher Tamás
A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a Ferencvárosnál szóba került Nikitscher Tamás szerződtetése, bár konkrét ajánlatot nem tettek a középpályásért.
Fradi
Pascal Jansen
Hivatalossá vált, hogy az MLS-ben szereplő New York City FC irányítását vette át Pascal Jansen, akit kivásároltak ferencvárosi szerződéséből.
Paks/Vasas
Zimonyi Dávid
Honlapunk értesülései szerint Zimonyi Dávid távozhat a Paks csapatától.
Vasas
Könyves helyzete megoldódhat
A Csakfoci úgy értesült, hogy megoldódhat az 5-szörös válogatott támadó helyzete, honlapunk úgy tudja, hogy Könyves újra NB I-es lehet és vizsgálják annak a lehetőségét, hogy visszaszerződjön a Paksi FC-hez.
Szentlőrinc
Két játékostól is elköszöntek
Eldőlt, hogy a 26 éves szélső, Bíró Dominik és a 27 éves középpályás, Hleba Tamás a tavaszi szezont már máshol fogják megkezdeni, távozásukat bejelentette a klub.
DVSC
Korábbi topligás kapus próbázik
Tesztelik a 28 éves szlovák kapust, Adam Jakubechet, aki a Trnava, a Kortrijk és a Lille csapataiban is megfordult. Az első kerettel készül három saját nevelésű játékos, a 17 éves Egri Imre, Patai Dávid és Tercza Gergő.
Békéscsaba
Változás a stábban
Ozoróczi Gábor, a Békéscsaba első csapatának asszisztensedzője közös megegyezéssel távozott az NB II-es klubtól. A szakember 2023 júniusa óta dolgozott a liláknál. (1912elore.hu)
Honvéd
Újabb érkező
Leigazolták a 27 éves középső védőt, Csonka Bonifácot, aki legutóbb a Haladásban játszott, korábban megfordult a Csákvárban, az ETO-ban, Csíkszeredán és a Puskás utánpótlásában.
Honvéd/Nyíregyháza
Itt a Honvéd második igazolása
Hivatalossá vált, hogy a nyíregyházi Pinte Patrik a Budapest Honvéd színeiben játszik tavasszal.
Mezőkövesd
Szendrei Ákos
Szendrei Ákos távozhat Dunaszerdahelyről és Magyarországon folytathatja pályafutását.
Fradi
Megvan az új edző
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően Robbie Keane vette át a zöld-fehérek irányítását.
Honvéd/Budafok
Dúzs az NB II-n belül válthat
A Honvéd 22 éves kapusa, Dúzs Gellért a Budafokban folytathatja a karrierjét. (nb1.hu)
Honvéd/Szpari
Védő igazolhat Kispestre
Információink szerint eldőlt, hogy Baki Ákos lesz az a nyíregyházi hátvéd, aki a kispestiekhez szerződik.
Diósgyőr
Folytatódik az átalakítás
Farkas Dániellel szerződést bontanak, de Francisco Feuillassier és Uros Drezgic távozása elé sem gördítenek akadályt - utóbbi két játékos addig is a tartalékoknál edz.
Kecskemét
Nikitscher Tamás több konkrét ajánlatot kapott
"Német, spanyol és két magyar klub is jelezte, hogy szeretnék megvásárolni, de egyelőre nem történt megegyezés" - mondta Nánási Balázs menedzser. A játékost a Puskás, az Újpest és a Valladolid vinné. (M4)