Átigazolási hírek
Nyíregyháza
Válogatott védő érkezhet
A kerkida.net szerint a görög Volosz együttesét elhagyó Pavlos Correa Nyíregyházára tart. A 26 éves, 3-szoros ciprusi válogatott védő a Honvédhoz szerződő Baki Ákost pótolhatja.
Légiósok
Újra a Sepsinél a magyar védő
Hivatalossá vált, hogy visszatért a Sepsihez az egyszeres magyar válogatott Tamás Márk, aki két és fél évre szóló szerződést írt alá a román élvonalban szereplő klubnál.
Diósgyőr
Bejelentés az alapemberről
A Diósgyőr bejelentette, hogy két évvel meghosszabbították Szatmári Csaba nyáron lejáró szerződését, ami plusz egyéves opciót is tartalmaz. A védő 2021 nyara óta 120 meccset játszott a DVTK-ban.
Légiósok
Szalai topligába mehet
A Hoffenheimnek az a terve, hogy topligába adja kölcsön a magyar válogatott védőt, akit egy jó félszezon után így drágábban értékesíthetne. (NSO)
Vasas/Tatabánya
Jovát vinné a Bányász
A Csakfoci úgy tudja, a Vasas kapusa, Jova Levente másik NB II-es együttesnél, a Tatabányánál került képbe.
DAC
Szendrei valóban távozóban
A DAC bejelentése szerint Szendrei Ákos engedélyt kapott arra, hogy új klubot keressen magának. Korábban megírtuk, hogy információink szerint az NB II-es Mezőkövesd közel áll ahhoz, hogy megszerezze a támadót.
Soroksár
Új érkező Lipcseiéknél
A Soroksár szerződtette az Ajkáról távozó Csemer Gyulát. A 30 éves balhátvéd korábban Gyirmóton és a Honvédnál is játszott.
Nyíregyháza/Barcika
Osztályt váltott a támadó
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően a Kazincbarcika megszerezte a Nyíregyháza támadóját, Myke Bouard Ramost.
Honvéd
Alakul Feczkó stábja
Távozott Szabados Krisztián erőnléti edző, helyét Tepliczky Péter vette át, aki legutóbb az MTK Budapest U17-es csapatánál dolgozott, de Kispesten is tevékenykedett már korosztályos vezetőedzőként 2019-ben.
Honvéd/Szpari
Baki és Benczenleitner klubot cserélt
Baki Ákos a Szparitól Kispestre, Benczenleitner Barna pedig a Honvédtól Nyíregyházára került.
Kassa
Farkas új feladatot kapott
A korábbi magyar válogatott labdarúgó, a Kassa eddigi sportigazgatója, Farkas Balázs fejlesztésért felelős stratégiai igazgatóként dolgozik tovább a szlovák élvonalbeli klubnál. (nso.hu)
Légiósok
Cél az MLS
Az FTC-nél nevelkedett, korábbi Vidi és DVTK-játékos, Papp Marcell egy évet még az amerikai egyetemi bajnokságban szerepelne, majd szeretne MLS-csapathoz szerződni.
Kisvárda
Matic új esélye
A korábban Révész Attila kemény nyilatkozata után a keretből kikerülő Bernardo Maticnak megbocsátottak a szabolcsiak.
DVTK
Gera Dániel marad
A Diósgyőr sportigazgatója, Horváth Csenger, Instagram-oldalán üzente az alábbi információkat: „Gera marad, az erősítés úton”!
ZTE
Távozhat a támadó
Kristian Fucak nem volt ott a ZTE első edzésén, így vele kapcsolatban igaz lehet az információ, hogy a kölcsönjátékos visszatér hazájába, a horvát Osijek együtteséhez. (vaol.hu)