A hírek szerint hivatalos megkeresés történt a spanyol másodosztályú Real Valladolid magyar középpályása, Nikitscher Tamás ügyében.
Ahogy arról már beszámoltunk, máris komoly kérője lehet a spanyol élvonalból a kiesett Valladolidban futballozó Nikitscher Tamásnak, akit a Rayo Vallecano szerződtetne, állítólag kölcsönben.
Szerdán aztán a játékos menedzsere sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta ezeket a híreket.
A Rayo ügyeiben jól értesült Miguel Silveti pedig arról írt, hogy a madridi csapat már meg is tette első (kölcsön)ajánlatát Nikitscherért, akit egyelőre egy évre szerződtetnének. Viszont a Valladolid az első ajánlatot elutasította és a hír szerint nem is fontolgatja a magyar válogatott futballista kölcsönadását.
Olvastad már?

Meglepő helyre igazolhat Kalmár Zsolt
A 36-szoros magyar válogatott játékos a Sepsiben folytathatja karrierjét, ha a feleknek sikerül megegyezniük.
Elolvasom
Átigazolások

Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.

Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.

Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.