Megsérült a Siófok elleni vasárnapi bajnokin (1-2) Priskin Tamás, az ETO FC Győr télen visszatért magyar válogatott támadója, akire minimum három hét kihagyás vár.
Priskin Tamás a vasárnapi mérkőzés 38. percében, Lorentz Márton belépője után maradt a földön, a bordáját fájlalta. Az ETO orvosi stábja a egyből a pályára sietett, és már akkor sejteni lehetett, hogy súlyos a sérülés.
A cserét követően a Ferencvárostól igazolt játékos a stáb egyik tagjával azonnal kórházba ment további kivizsgálásra, ahol kiderült, teljes elmozdulással járó bordaporc-törést szenvedett. Az orvosi stáb szerint a felépülési idő 3 és 6 hét közé tehető - írja az eto.hu.
A 33 éves, 63-szoros magyar válogatott Priskin január közepén írt alá az ETO-hoz 2022-ig és harmadszor lett pályafutása során nevelőklubja játékosa.
Átigazolások
FTC
Kapus lett profi
Az FTC profi szerződést kötött 17 éves kapusával, Baranyi Zéténnyel, aki ebben a szezonban egyszer már az NB III-as együttes keretében is ott volt, az U19-ben pedig alapember.
FTC
Keane és a Celtic
Az FTC vezetőedzője, Robbie Keane edzői ambícióiról nyilatkozott.
Újpest
Külföldi erősítés
A 18 éves belső középpályás, Cheick Diabaté hazájából, az elefántcsontparti másodosztályú Leader SC-től igazol Újpestre, a második csapathoz - írja a Lila Sector.