Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője nem sietteti a sérüléséből lábadozó kapus, Manuel Neuer visszatérését.

„Nem helyezem nyomás alá” – mondta a világbajnok játékosról a szerdai, Anderlecht elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a tréner. Brüsszelben – ahogy a korábbi hetekben is – Sven Ulreich helyettesíti a csapat kapitányát.

A 31 éves Neuernél szeptemberben – idén már harmadszor – lábközépcsonttörést diagnosztizáltak, s meg kellett operálni. Jelenleg mankókkal közlekedik, s eredetileg a jövő év elejére jósolták a visszatérését.

Nem tudom, hogy a bajnokság második felének rajtjára kész lesz-e a játékra

– fogalmazott ugyanakkor Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezérigazgatója.

Heynckes ezzel együtt azt mondta, a kapus felépülése a tervek szerint halad. Hozzátette: nála egyetlen játékos sem térhet vissza úgy a pályára, hogy nem csinálta végig a rehabilitációt, s nem teljesen egészséges.