A 20 éves hátvéd az Azerbajdzsán elleni felkészülési mérkőzésen (3-3) sérült meg. A klub tájékoztatása szerint a fiatal játékos bokasérülést szenvedett, és már a félidőben le kellett cserélni.

Sajnos nem a legjobban sikerült a mérkőzés, ugyanis a szünetben kétgólos vezetésnél sérülés miatt le kellett jönnöm a pályáról. Aláfordult a bokám, így nem tudtam folytatni a játékot. Rosszkor jött ez a sérülés, mert így az alapozást rehabilitációval kezdhetem majd. Az első diagnózisok szerint négy hét kihagyás vár rám, de bízom benne, hogy hamarabb visszatérhetek a pályára – mondta Szalai Attila a mezokovesdzsory.hu-nak.