A korábban többek között a német Kölnben és a Bayern Münchenben, az angol Arsenalban, az olasz Internazionaleban, a török Galatasarayban és a német válogatottban futballozó Lukas Podolski szombat délután hatalmas üdvrivalgás, és gyűrűző tömeg közepette megnyitotta Köln központjában a Mangal Döner névre keresztelt kebabozóját.

A japán labdarúgó-bajnokságban kilencedik helyen végző Vissel Kobe rutinos támadója, a futball mellett – két üzlettársával együtt – jelentős szerepet tölt be az újonnan nyílt étterem vezetésében.

Podolski tősgyökeres kölninek számít, és számára nem új keletű a közel-keleti konyha világa, hiszen 2015 és 2017 között a török Galatasarayt erősítette – itt ismerte meg a helyi konyha specialitásait. Innen ered a szombaton megnyílt kebabozó ötlete is.

– Egy ötcsillagos étterem osztrigával és pezsgővel nem illene hozzám – kezdte Podolski a Bildnek.Szeretem a fagylaltot és a kebabot. Még tinédzserként a Köln meccsei után elfogadtam egy kebabot. Számomra valami különleges volt akkoriban – tette hozzá a futballista, akinek még két évig érvényes a szerződése Kobe-nál és jövő héten Japán felé veszi az irányt.

A korábbi 130-szoros világbajnok német válogatott játékos a civil életben a vendéglátás terén már tavaly júniusban is kamatoztatta tudását, mivel a szintén kölni Ice Cream United nevű fagylaltozót is ő üzemelteti eredményesen.

Podolski jelenleg combközelítő izomsérüléssel bajlódik, eddig 15 tétmeccsen játszott, öt gólt rúgott. A Kobe a bajnokságban 34 forduló alatt 44 pontot gyűjtött, és a 9. helyen végzett.