Ronaldo ápolta az MU-sztár lelkét, aki Budapesten tartott edzést - fotó

Illusztris edzőpartnere volt a Csepel Utánpótlás SC U13-as labdarúgócsapatának BL-győztes francia focista, Louis Saha.
Csakfoci Admin 2018. április 12., csütörtök 22:15
Illusztris edzőpartnere volt a Csepel Utánpótlás SC U13-as labdarúgócsapatának BL-győztes francia focista, Louis Saha.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. április 12., csütörtök 22:15

Csütörtök délelőtt Louis Saha ellátogatott a Csepel Utánpótlás SC edzésének helyszínére a Nagy Imre Általános Iskolába, ahol az iskola tanulói óriási üdvrivalgással köszöntötték. Olyannyira, hogy a francia labdarúgó azzal kezdte köszöntőjét, hogy úgy érzi magát, mint egy igazi rocksztár. Louis Saha "edzéstársait" megajándékozta 10 darab egyedi Manchester United mezzel, melyeket dedikált is az ifjú futballistáknak, de a vendéglátó iskola tanulói is a fotókon keresztül, a rajtuk lévő cipőig mindent aláirattak vele, amit csak lehetett.

A nem sokkal 11 óra előtt kezdődött edzésen az egymás elleni játékba be is szállt az illusztris vendég, majd a közeli óvoda kis nebulóival is focizott egy kicsit annak ellenére, hogy ez az előzetesen leegyeztetett programjában nem szerepelt.

Nagyon köszönöm a fogadtatást, amit kaptam tőletek! Szinte mint egy énekes, úgy érzem magam. Kint a pályán hamarosan focizni is fogunk és remélem, hogy élvezitek a focit, kitartóan edzetek és remélem, hogy talán közületek is kikerül majd egy két topjátékos, aki öregbíti majd a magyar foci hírnevét – mondta a gyerekeknek Saha, akinek minden szembejövő gyerekhez volt egy-egy kedves szava vagy mosolya.

A korábbi csatár nagyon élvezte a közös edzést a gyerekekkel.

– Nagyszerű hangulatú program volt, a srácok igazán beleadtak mindent a játékba. Pont ez az, ami fontos egy ígéretes fiatalnál, hogy élvezze, amit csinál és kitartó legyen a munkát illetően.

Egyszer Cristiano Ronaldo mondta nekem, amikor éppen hullámvölgyben voltam, hogy "Louis, te sokkal jobban játszol, amikor mosolyogsz." Én pedig rájöttem, hogy igaza van és azóta minden gyereknek elmondom, hogy a legfontosabb, hogy élvezze amit csinál és szenvedélyes legyen. Csak így lehet valakiből igazán nagy játékos, mert csak így tudja a legjobbat kihozni magából.

Természetesen a nyári labdarúgó-világbajnokság is szóba került, melyről a 20-szoros francia válogatott a következőket mondta:

Szerencsére Franciaországnak nagyon jó játékosai vannak most. Didier Deschamps nagyon jó játékosokkal dolgozhat, akik ráadásul a hazai rendezésű Eb óta sokkal érettebbek lettek vagyis sokkal jobban bírják majd a nyomást, ami idén nyáron rájuk nehezedik. Persze Németország vagy Argentína ellen sosem könnyű, de szerintem sokkal erősebb már fejben a válogatottunk, így jó eredményre számítok tőlük a vb-n.

 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz