3-2-re legyőzte Razgradban a Ludogorec csapatát a Ferencváros, így a magyar bajnok 5-3-as összesítéssel jutott a BL 2. selejtezőkörébe. A lefújást követően a bolgár csapat vezetőedzője, Sztojko Sztojev értékelt.

– Voltak kulcsmomentumok, amelyek eldöntötték a továbbjutást. Az első gólt rögzített helyzetből szerezték, a másodikat belőtt labda után, de a leginkább a kihagyott büntetőt sínylettük meg. – idézi a szakembert a sportal.bg. – A 2-2 önbizalmat adott volna, hittük volna, hogy még változtathatunk. A korai harmadik gól végképp megtört minket. A srácok próbálkoztak, nem hibáztathatom őket. Sok sikert kívánok a Ferencvárosnak, nem érdemeltünk továbbjutást. Olyan hibákat követtünk el, amelyeket ha elkerültünk volna, nem ez állna az eredményjelzőn. A célom az, hogy ezt tudatosítsam a játékosaimban.

Swierczok büntetőjét bravúrral védte Dibusz, Sztojev szerint erre rá is ment a csatár magabiztossága.

Egyértelmű volt, hogy az elrontott büntető megtörte a csatárom önbizalmát, nem tudta volna ugyanúgy folytatni, ezért kellett a szünetben lecserélnem.

Dibusz tudta, mégis meglepte, hogy újra jön a BL-ben a panenkás 11-es: “Pedig nem is csinálta rosszul” – videók