Puska Zoltán, a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője a klub honlapján elmondta, Ivkovics a stratégiáért felel.

“Ő jelöli ki a célt, illetve felel azért az útért, amely – az elképzelései alapján – ahhoz vezet” – magyarázta.

Ivkovics 2000 és 2004 között a somogyiak játékosaként kétszer nyert bajnoki címet, egyszer pedig ezüstérmes, illetve Magyar Kupa-győztes volt. Szita Károly polgármester februárban Kaposvár sporttanácsadójává nevezte ki.

A  csapat vezetőedzője Fekete Ádám marad, egyik segítője Filipovics Gordan, a másik a visszatérő Szőke Balázs lesz.

A kaposváriak kedden jelentették be, hogy valamennyi játékosuk esetében kezdeményezték az élő szerződések felbontását, mert szeretnének tiszta lappal továbblépni. (MTI)