A két együttes előző meccsét február elején 29-27-re a dánok nyerték. A magyar csapat számára vasárnap tét nélküli volt az érdi mérkőzés, ugyanis az előző fordulóban eldőlt, hogy nem juthat tovább a negyeddöntőbe. A keretből egyedül Csiszár-Szekeres Klára hiányzott.

Klujber Katrin góljainak köszönhetően jól kezdett és nagy iramot diktált a házigazda, a vendégek csupán egy-egy góllal tudtak vezetni.

Mindkét együttes hatékonyan védekezett, ám az Esbjergnek – a világbajnok holland Estavana Polman jóvoltából – mindig volt válasza az eredményes magyar megoldásokra, és a szünetben 15-13-ra vezetett.

A második felvonás elején már három találat is volt az FTC hátránya, ám Kovacsics Anikó irányításával és Klujber újabb góljaival 6-2-es sorozatot produkált a csapat, és fordított. A folytatásban Bíró Blanka remekül védett, csapattársainak lövései azonban pontatlanokká váltak. Felváltva születtek a gólok, majd az utolsó percben a magyar csapat támadhatott a kétgólos vezetésért, és bár Háfra Noémi eladta a labdát, a dánok sem tudtak élni az utolsó lehetőségükkel.

A mezőny legeredményesebb játékosa Klujber Katrin volt 12 góllal, a másik oldalon Polman tízszer volt eredményes.

A Ferencváros jövő szombaton az orosz Rosztov-Don otthonában zárja a középdöntőt, egyben idei BL-szereplését. (MTI)

Bajnokok Ligája, középdöntő, 5. forduló, 1. csoport:

FTC-Rail Cargo Hungaria – Team Esbjerg (dán) 26-25 (13-15)

A csoport állása: 1. Metz HB (francia) 13 pont, 2. Rosztov-Don (orosz) 11 (250-240), 3. Team Esbjerg 11 (259-250), 4. CSM Bucuresti (román) 9, 5. Vipers Kristiansand (norvég) 5 (259-275), 6. FERENCVÁROS 5 (244-262)


EHF Kupa: Komoly siófoki előny a negyeddöntőben

A címvédő Siófok KC 38-29-re győzött a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK otthonában vasárnap a női kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

A Kastamonu három évvel ezelőtt és tavaly ősszel a selejtező harmadik fordulójában a Vác együttesét, február elején pedig a csoportkörben a Debrecent búcsúztatta az EHF Kupában.

A vendégek keretéből csupán a sérült Mazák-Németh Csilla hiányzott a vasárnapi meccsen.

Kezdetben egyik oldalon sem volt megfelelő a védekezés, hét perc alatt öt-öt gól született. A folytatásban a törökök nem tudták tartani a lépést esélyesebb riválisukkal, csak minden második siófoki gól után találtak be, így Szikora Melinda védéseire alapozva a 16. percben már 14-8-ra vezettek a vendégek.

A Kastamonu játékosai nem tudtak visszarendeződni, így a siófokiak gyors ellenakciókkal nyolc perc alatt 7-0-s sorozatot produkáltak, a szünetben pedig 24-12-re vezettek.

A második félidő elején a címvédő egyre többet hibázott, és előbb egy 4-1-es, majd egy 5-1-es szériával csökkentették hátrányukat a hazaiak, akiknél ugrásszerűen javult a kapusteljesítmény. Bár a Siófok három találattal elveszítette az alacsony színvonalú mérkőzés második félidejét, kilencgólos sikerével végül formalitássá tette a jövő szombati visszavágót.

A párharc győztese az elődöntőben az orosz HK Lada Toljatti vagy a dán Odense HB csapatával találkozik. (MTI)

EHF Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Kastamonu Belediyesi GSK (török) – Siófok KC 29-38 (12-24)