NB II: A váratlan váltás után a harmadosztályból érkezett az ETO új vezetőedzője – hivatalos

Az NB II-es ETO FC Győr hivatalos oldalán jelentette be, hogy a legutóbb a harmadosztályú DEAC-ot irányító Kondás Elemér ül le a Rába-partiak kispadjára.
Nyikes Zoltán 2019. december 3., kedd 12:01
Az NB II-es ETO FC Győr hivatalos oldalán jelentette be, hogy a legutóbb a harmadosztályú DEAC-ot irányító Kondás Elemér ül le a Rába-partiak kispadjára.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. december 3., kedd 12:01

Hétfőn este honlapunkon beszámoltunk az ETO FC Győr meglepő edzőváltásáról: az NB II-es bajnokságban az elmúlt évekkel ellentétben idén jól szereplő klub vezetése bejelentette, hogy bravúrgyőzelem és parádés hét után közös megegyezéssel szerződést bontott Boér Gábor vezetőedzővel.

A Kisalföld úgy tudja, hogy a 36 éves szakember utódja Kondás Elemér lesz, a szerződtetését ma jelenti be a győri klub.

A debreceni szakember az NB III Keleti csoportjában szereplő DEAC vezetőedzője volt, irányításával a csapat tizenhat fordulót követően a második helyen áll. Korábban 2011-től 2016-ig öt éven át irányította a Debreceni VSC csapatát, ez idő alatt két bajnoki címet, egy bronzérmet és két Magyar Kupát nyert. Összesen 162 bajnoki találkozón irányította a Lokit, ami a legtöbb a klub történetében.

FRISSÍTÉS: Az ETO FC Győr kedden délben hivatalos oldalán jelentette be, hogy Kondás Elemér veszi át a Rába-partiak irányítását.

Az 56 éves szakember munkáját Herczeg Miklós és Tuifel Péter pályaedzőként segíti.

FRISSÍTÉS 2:

A harmadosztályú DEAC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy magasabb osztályban szereplő klubtól kapott ajánlatot Kondás Elemér vezetőedző. A DEAC vezetői tiszteletben tartják a szakember személyes lehetőségét, és a korábbi megállapodásnak megfelelően nem gördítenek akadályt a távozása elé.

Olvastad már?
Meglepő edzőváltás Győrben – bravúrgyőzelem és parádés hét után búcsúzik Boér Gábor
Meglepő edzőváltást jelentett be az ETO FC Győr. Az NB II-es bajnokságban az elmúlt évekkel ellentétben idén jól szereplő klub vezetése hétfőn este jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Boér Gábor vezetőedzővel
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz