Brazil csapattal is megmérkőzik a Honvéd - így alakul a téli felkészülés

A Honvéd hivatalos honlapján számolt be róla, hogy telik majd a téli szünet a csapat számára.
Budai László 2017. december 5., kedd 16:56
A Honvéd hivatalos honlapján számolt be róla, hogy telik majd a téli szünet a csapat számára.
Szerző: Budai László 2017. december 5., kedd 16:56

A szombati, Honvéd-Paks mérkőzés után évzáró vacsorán vesz részt a hazai csapat, majd szabadságot kapnak a játékosok - írja a honvedfc.hu. A felkészülés január 9-én, kedden egy felméréssel kezdődik, majd 10-én, szerdától az ESMTK-pályán folytatódik az érdemi munka. Az első edzőmérkőzést január 20-án a brazil ligaválogatottal játsszák az ESMTK-pályán.

Egy héttel később a Fáy utcában a Vasassal mérkőznek meg, január 31-én, szerdán pedig ismét az ESMTK-pálya ad otthont a felkészülési meccsüknek, az ellenfél az NB II-es Dorog lesz. Február 3-án, szombaton az Új Hidegkuti Stadionban az MTK-val játszanak, majd ezt követően február 5. és 15. között a csapat Törökországban edzőtáborozik. A tervek szerint a 10 nap alatt három meccset játszik az együttes.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Fehérvár
Pető Milán
A Vidi szerződést hosszabbított Pető Milánnal, aki éppen az előző fordulóban szerezte meg első élvonalbeli találatát.
Debreceni VSC
Japán támadó a kiszemelt?
A haon.hu szerint Naoaki Senaga a Debrecen látókörébe került.
Fradi
Kongói csatár jön?
Franciaországban arról írnak, hogy a Partizani Tirana támadója, Archange Bintsouka érdekelheti az FTC-t. Az ulloi129.hu szerint a játékost valóban ismerik az Üllői úton.
Tovább az összes átigazoláshoz