Ferenczi János és Pávkovics Bence is meghívót kapott a férfi A-válogatott bő keretébe, amelynek tagjai az Azerbajdzsán elleni idegenbeli, és a Wales elleni hazai, júniusi Eb-selejtezőkre készülnek. Hosszú sérülését követően az immár egészséges Fiola Attila újra meghívót kapott – írja az mlsz.hu.

Szerte Európában a záráshoz közelítenek a bajnoki szezonok, így Marco Rossi szövetségi kapitány, a szokásosnál némileg korábban, már a mai napon bő keretet hirdetett. A szövetségi kapitány egyelőre harminckét játékost hívott meg, akik közül végül huszonhatan lesznek majd az utazókeret tagjai.

A magyar válogatott kerete

csakfoci.hu

Rossi velük kezdi meg a felkészülést Azerbajdzsán és a Wales elleni Eb-selejtezőre. Elégedett vagy a kerettel? 🧐🇭🇺

A debreceni Ferenczi János és Pávkovics Bence még sosem volt felnőtt kerettag, Vida Krisztopher és Zsótér Donát viszont a bő keretben már szerepelt. Gróf Dávid, Eppel Márton és Fiola Attila pedig hosszabb idő után kaptak újra meghívót.

– Ahogy korábban is elmondtam már, folyamatosan figyeljük a számításba vehető játékosokat – fogalmazott az mlsz.hu-nak Marco Rossi. – Pávkovics és Ferenczi eddig nem voltak még kerettagok, és tőlem Bódi Ádám is először kap meghívót. Figyeljük őket egy ideje, és úgy vélem, az utóbbi időben jól teljesítettek az OTP Bank Ligában. Ferenczi ráadásul bal hátvéd, ami ugyebár egy olyan poszt, melyen szoktak lenni nehézségeink.

Zsótér nagyon érdekes játékos, jól játszott az Újpestben, de ha a számokat, a statisztikát is nézzük vele kapcsolatban, akkor azért van még hova fejlődnie. Több gólt és gólpasszt várnék tőle, mert az adottságai, a tehetsége megvan hozzá. A hozzáállását jól ismerem, és a küzdeni tudása is példaértékű.

Sallai Roland kimaradásáról azt mondta a kapitány, hogy hat hónapos kihagyást követően egyelőre nincs olyan fizikai állapotban, hogy itt legyen, de szeptemberben 99 százalék, hogy meghívót kap.

Az európai bajnokságok a végükhöz érnek napokon belül, ugyanakkor Észak-Amerikában nemrégiben indult újra a bajnokság, és ez a válogatott életét is befolyásolja.

– Az MLS-ben játszókkal különleges a helyzetünk, hiszen ott javában zajlik a bajnokság, így Baráth Botondra és Németh Krisztiánra is szüksége van a Kansas Sportingnak. Ennek ellenére azzal a kéréssel fordultunk a Kansas vezetőségéhez, hogy – bár a szabályok nem kötelezik őket erre – engedjék el a két játékost néhány nappal a hivatalos FIFA napok kezdete előtt. Ez számunkra óriási segítség lenne. Tudjuk, hogy ez nagy kérés, de bízunk benne, hogy számunkra kedvező döntést hoznak, a Kansas pedig Botond és Krisztián nélkül is nyerni fog.

A válogatott a Magyar Kupa-döntő után, május 27-én megkezdi a munkát, Telkiben, igaz, ekkor még csak edzések szerepelnek a napi programban. A hivatalos „bentlakásos” összetartás pedig június 2-án veszi kezdetét.

– A korai kezdés és a plusz napok is komoly jelentőséggel bírnak majd a felkészülés szempontjából – emelte ki a két fontos tétmérkőzésre készülő Marco Rossi, aki hangsúlyozta, az azeri válogatott ellen, idegenben a csapat legjobb játékára és formájára van szükség az eredményes szerepléshez, Wales-et pedig Horvátország után a második kalapból sorsolta a csoportba az UEFA.