Mint ismeretes, az Eb-selejtezők rájátszásának A-ágán, az elődöntőben Magyarország Bulgária válogatottjával találkozik majd, méghozzá március 26-án, várhatóan Szófiában. Ezután az izlandi-román párharc győztesével találkozhatnánk Budapesten.

A nemzeti csapat 23. alkalommal találkozhat majd a bolgárokkal és az eddigi mérleg a mi javunkra billen, hiszen 12 győzelem mellett 5 döntetlent és 5 bolgár sikert jegyezhettek fel eddig a felek. Az összesített gólkülönbség 52-25 magyar szempontból.

Ugyanakkor az utolsó magyar győzelemig egészen 1975-ig kell visszautazni az időben, akkor a Népstadionban megrendezett olimpiai selejtezőn Fazekas 11-esével, illetve Kozma Mihály góljával 2-0-s sikert arattunk. Más kérdés, hogy az egy hónnapal később megrendezett visszavágón 4-0-ra kikaptunk Szófiában.

Apropó, Szófia: a bolgár fővárost illetően még tovább kell visszamenni az időben ahhoz, hogy magyar sikert találjunk.

Egészen pontosan 1957 szeptemberében nyertünk utoljára egy vb-selejtezőn (2-1) Bulgáriában,

Hidegkuti duplájára csak Diev tudott válaszolni az 55 ezer hazai szurkoló legnagyobb bánatára. Azóta háromszor játszottunk Szófiában, egyszer pedig Várnán, de csak egyszer szereztünk pontot, a gólkülönbségünk pedig 0-9 idegenben az utóbbi 62 évet tekintve.

A két csapat utolsó mérkőzését 2012-ben, a győri ETO Parkban játszotta, akkor az Egervári Sándor vezette válogatott 1-1-s döntetlenre végzett ellenfelével.

A magyar-bolgár múlt (forrás: www.nela.hu)

Bolgár reakció a sorsolásra: “Nem éghetünk meg Magyarország ellen!”