Lehet, hogy néhányan félreértették a ma délelőtti nyilatkozatomat, így szeretném egyértelművé tenni, hogy miután Magyarországon élek, nagyon jól tudom, a hétfői, Szlovákia elleni mérkőzés könnyen az év meccse lehet – kezdte a podgoricai sajtótájékoztatót Marco Rossi. – Ugyanakkor a holnapi, Montenegró elleni találkozó majdnem ugyanolyan fontos, mint a hétfői összecsapás, hiszen a válogatottnak, amely egy nemzetet képvisel, lehetőség szerint minden mérkőzést meg kell nyernie.

Ezen kívül, én magam még akkor is gyűlölök veszíteni, ha csak a fiammal és a lányommal kártyázunk egy családi nyaraláson.

Ez után a szövetségi kapitány hozzátette, látja játékosain, hogy mindenki nagyon motivált, hiszen minden kerettag szempontjából fontos, hogyan játszik csütörtök este.

A hozzáállásával, a küzdeni akarásával mindenkinek bizonyítania kell, hogy továbbra is a csapatban a helye. Akik pedig eddig kevesebb lehetőséget kaptak, azok most még jobban felhívhatják magukra a figyelmet.

Végül Marco Rossi elmondta, az is biztos, hogy taktikailag egy-két új húzást is ki fognak próbálni.

A sajtótájékoztatón Willi Orbán is válaszolt az újságírók kérdéseire. A válogatott védője arról beszélt, egy ilyen felkészülési mérkőzés, mint a Montenegró elleni, a legjobb lehetőség arra, hogy önbizalmat merítsenek, például a szlovákok elleni nagyon fontos erőpróbára.

Ha jól teljesítünk és jó eredményt sikerül elérnünk, azzal a Horvátország és Wales elleni győzelemmel felépített magabiztonságunkat tovább növelhetjük; ez pedig kulcsfontosságú a következő Eb-selejtező előtt. Három pontot tehát nem szerezhetünk csütörtök este, de extra, jó értelemben vett magabiztosságot igen – idézte Orbán szavait az mlsz.hu.

Válogatott: A Vidi és a Loki EL-meccsén közreműködő bíró vezeti a Montenegró elleni találkozót