Bernd Storck meccs utáni sajtótájékoztatójának kivonata.

 

A mérkőzésről és az Eb-szereplésről:

Egy 0-4-es meccs után nehéz elemezni. Különösen, hogy belegondolunk, hogy hogyan veszítettük el ennyire a meccset. Szeretnék gratulálni az ellenfélnek. Az első félidőben nem voltam elégedett, rögzített helyzetből kaptuk a gólt, nem voltunk olyan kompaktak, mint eddig, talán az önbizalom nem volt rendben. Szünetben azt kértük, játsszuk a mi játékunkat, legyünk bátrabbak, és ugyan az ellenfélnek is voltak lehetőségei, de nekünk is volt bőven esélyünk a gólszerzésre. Sajnos jött a második gól, amikor már kinyíltunk, a vége pedig ismert. Így is gratulálok a csapatomnak, bebizonyítottuk, hogy nem kell már a múlttal foglalkozni. Nagy lehetőségek állnak még előttünk, tovább kell menni ezen az úton, dolgozni keményen. Emelt fővel távozhatunk, ez az ellenfél világklasszis szintet képviselt, minden játékosuk topklubban játszik, ilyen szintű csapattal még nem játszottunk ezen a tornán. A második félidő alapján örülök, mert megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre is.

Hogyan lehetne fenntartani ezt a szintet?

Azt gondolom, hogy sikerült jó példát mutatni arra vonatkozóan, hogy hogyan tudtuk felfuttatni a fiatalokat. Bizonyos kluboknál már jó szakmai a munka, de mi is sok egyéni munkát fektettünk beléjük, csak ez lehet a jövő útja. Fontos lenne, hogy minél több játékos játszhasson BL, vagy EL-csoportkörben, ez is elkerülhetetlen a fejlődéshez.

Meglepte, hogy eddig jutott a magyar csapat?

– Nem, mert az előkészületi meccseken megmutattuk, van bennünk potenciál. Tudtunk változtatni is a játékunkon, Izland ellen képesek voltunk váltani, aztán egy újabb remek teljesítmény jött Portugália ellen, most viszont nem sikerült gólt szerezni.

 


Bernd Storck az M4-nek így nyilatkozott:

“Gratulálok a csapatnak, ahhoz is, amit ezen a meccsen, ezen az Eb-n mutattak. Optimisták lehetünk a jövőre nézve. Ami volt elmúlt, már a vb-selejtezőkre kell koncentrálnunk. Ma egy nehéz ellenfél volt, nem voltunk elég bátrak az első félidőben, a másodikban voltak lehetőségink, éppen szerettem volna cserélni, amikor jött a második gól. A csapat megmutatta, hogy tud és akar játszani, hogy szeretne fejlődni!”