Rossi: "Szenvedtünk, picit féltünk is talán, de megérdemeltük a győzelmet"

Elégedetten, reálisan és meghatottan is nyilatkozott Marco Rossi azután, hogy a magyar válogatott 2-1-re legyőzte a Nemzetek Ligájában a görög csapatot, ezzel első sikerét aratta 2018-ban. A harcosságot és a szerencsét is kiemelte a tréner, de szóba került a 10 millió szövetségi kapitány is.
Dudás Gábor 2018. szeptember 11., kedd 23:13
Elégedetten, reálisan és meghatottan is nyilatkozott Marco Rossi azután, hogy a magyar válogatott 2-1-re legyőzte a Nemzetek Ligájában a görög csapatot, ezzel első sikerét aratta 2018-ban. A harcosságot és a szerencsét is kiemelte a tréner, de szóba került a 10 millió szövetségi kapitány is.
Szerző: Dudás Gábor 2018. szeptember 11., kedd 23:13

A magyar válogatott szövetségi kapitánya először az M4 Sportnak értékelte az első 2018-as magyar győzelmet.

- A második félidőben túl sokat szenvedtünk, több szempontból is javulnunk kell, de ez a csapat túl sokáig nem nyert, picit talán féltünk, hogy újabb gólt kapunk. Ezen még a dolgoznunk kell, De a legfontosabb, hogy a játékosok a 93. percig hajtottak, küzdöttek és megérdemelten győztek le egy nemzetközi szinten is erős csapatot. A finnek ellen több hiba volt, és kevesebb szerencsénk volt, de a hit és a motiváció ott is megvolt, Büszke vagyok rájuk, nagyon fontos három pontot szereztünk a jövőnk szempontjából is. Hallottam a stadionon kívülről a magyar szurkolókat a meccs végén - mindent meg kell tennünk, hogy magunk mellé állítsuk őket. Üres lelátók előtt nehéz dolgunk volt és nem lett volna szerencsés kikapnunk másodszor is. Van még min dolgoznunk - mondta az olasz szakember, aki meghatottan és némán reagált arra a felvetésre, hogy miért épp néhai nagyapjának ajánlotta ezt a győzelmet.

A meccset követő sajtótájékoztatón így nyilatkozott Marco Rossi:

- A játékosaim ugyanúgy harcoltak, mint Finnországban. Akkor kevésbé állt melléjük a szerencse, most jobban, elsősorban nekik jár a gratuláció. Technikailag és taktikailag is javulnunk kell majd, de az első félidőben elégedett voltam például a labdabirtoklással, az átadásokkal, a helyezkedéssel. A második félidőben egy olyan csapat benyomását keltettük, amely régóta nem nyert meccset, lehet, picit megijedtünk az esélytől. De a szerencse egy kicsit mellénk állt, így győztünk. Ha a szurkolók látják a javulást, biztosan mellénk állnak majd. Ma talán az üres lelátók miatt kisebb volt a nyomás rajtunk. Természetesen én is érzékeltem, amikor a 80. perc környékén megjöttek a drukkerek a stadion mellé, ez azt jelenti, hogy odafigyelnek ránk, szeretnének ők is minél több siker részesei lenni. Számomra ez egy jel, hogy odajöttek a meccs végére és támogattak minket, érezhették talán a csapat addigi akarását. A játékosok a kezdetektől velem vannak, követik az utasításaimat, így öröm velük dolgozni, azt pedig nem titkoltam soha, számomra mekkora megtiszteltetés, hogy a magyar válogatottat irányíthatom.

Elhangzott, hogy Sallai Roland a finnek ellen észrevehetetlen volt, ma viszont a mezőny legjobbja lett.

- Viccesen mondhatom erről az állításról, hogy Magyarország a 10 millió szövetségi kapitány országa, de Olaszország 55 millióé, úgyhogy szerencsés vagyok, hogy itt lehetek, kevesebb embernek kell megfelelnem.... Ő egy nagy értékünk, figyelni kell rá, hogy mentálisan is rendben legyen.

A kapitány így összegezte az eddigi két meccsén tapasztaltakat.

- Biztos el kell majd mennem egy vérvizsgálatra, annyit romlottak az eredményeim. Ennyire stresszes 10 napom talán még soha nem volt. Bevallom, hogy éreztem a nyomást, hiszen mindenki elvárja tőlünk a győzelmet. Sokkal fontosabb a győzelem, mint a jó játék, ezt el kell fogadni. Picivel több labdatartást várnék a csapattól a jövőben azért - tette hozzá.

Olvastad már?
Feltámadás: Óriási gólokkal verte a magyar válogatott a görögöket - videó
31 év után győzte le Magyarország a görögöket tétmeccsen, néhány nappal azután, hogy a Nemzetek Ligájában kikapott a finnektől. Sallai és Kleinheisler is nagyszerű góllal vette be a csoportfavorit hálóját az idei első győztes meccsen.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz