Észtországgal játszik csütörtökön a Nemzetek Ligájában a magyar válogatott, méghozzá Marco Rossi nélkül, aki egymeccses eltiltását tölti majd a lelátón. Erről is nyilatkozott hétfői sajtótájékoztatóján a kapitány.

Nem gondolom, hogy hátrányt jelent majd a csapat számára az eltiltásom, nagyon bízom a stábomban, szerintem ez nem jelenthet problémát. Az észtek játékát ismerjük, reméljük, nem követjük el azokat a hibákat, mint az első mérkőzésen. Az eltiltásommal kapcsolatban elmondanám, hogy nagyon sajnálom a történteket, hogy kellemetlenséget okoztam a szövetségnek. Az MLSZ-től minden támogatást megkapunk, én is és a válogatott is a sikeres szerepléshez, tudom, hogy ezzel nehéz helyzetbe hoztam mindenkit. Nem viselkedem másként a pályán kívül, az edzéseken sem, mint egyébként, az őszinte, becsületes munkában hiszek, nem változott meg a viselkedésem azóta sem, hogy a válogatottat irányítom. Minden felelősséget vállalok a történtekért.

Tudom hogy sokszor “balhézom” a kispad mellett, de azt is, hogy egy országot is képviselek szövetségi kapitányként, tudom, hogy sokkal inkább úriemberként kell majd hozzáállnom a dolgokhoz, igyekszem majd “edzeni” is magam ezen a téren.

Rossi kitért röviden egy másik témára is személye kapcsán.

Én az X-generációhoz tartozom még, de azért olvasok kommenteket. Ahogy láttam, néhányan túlzásokba esnek: nincs rajtam nyomás, hogy kik szerepeljenek a válogatottban, sem az MLSZ, sem más részéről, én válogatom össze a keretet.

Rossi azt is elárulta, hogy az Észtország elleni mérkőzésen helyette állandó segítője, Cosimo Inguscio irányítja majd a válogatottat a kispadról, Giovanni Constantinóval és Gera Zoltánnal kiegészülve.

A csapatkapitány pedig két játékos közül kerülhet ki. Egyikük egy nagy visszatérő a magyar keretben.

Dzsudzsák Balázs a 24 behívott játékos egyike, ez nem azt jelenti, hogy kötelező őt kezdőként pályára küldeni. A következő három napban felmérjük a lehetőségeket, majd elválik, hogy melyik meccsen kaphat több lehetőséget, lesz két találkozón, még bármi előfordulhat. Amíg nem volt klubja, másik kapitányt ellett keresnünk és meg is találtuk Szalai Ádám személyében. Ha Dzsudzsák kezdő lesz valamelyik találkozón, akkor ő lesz azon a meccsen a csapatkapitány. Számomra nincs változás Szalai megítélésében, azzal az alázattal, amivel ő hozzááll a válogatotthoz, az példamutató. Még jól is jöhet, hogy két ilyen vezetője lesz a válogatottnak.

Az olasz tréner kiemelte azt is, hogy számára csak a győzelem elfogadható eredmény mind az észtek, mind a finnek ellen.

Nem is akarok a negyedik helyre gondolni, az lenne a legrosszabb forgatókönyv, a hat pont és a bizalom visszaszerzése a cél a két meccsen.

Válogatott: Mi tilos az eltiltott Rossinak a meccsen? – ezt mondja az UEFA