Rossi: "Nagyon más ez a munka, csak tíz napot tudunk együtt dolgozni" – edzőtáborba menne a kapitány

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai átérezték az utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzés fontosságát.
Csakfoci Admin 2018. november 20., kedd 9:02
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai átérezték az utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzés fontosságát.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. november 20., kedd 9:02

Megmutatták, hogy mennyire vágynak a győzelemre, meg akarták mutatni mindenkinek, mennyire büszkék arra, hogy felvehetik a válogatott mezét, hogy igazán jó játékosok, és hogy képesek elérni a céljaikat – fogalmazott Rossi. Kiemelte: a futballisták motiváltak voltak, és véleménye szerint jól is játszottak.

Kitért rá, sok mindenen tudnak még javítani, ám a játékosok a kezdetektől próbálták a legjobbjukat nyújtani.

Igazából csak egyszer nem tudtuk hozni magunkat, azon a bizonyos tallinni mérkőzésen Észtország ellen – utalt az októberi, 3-3-as döntetlennel zárult találkozóra.

Egyébként az első, Finnország elleni találkozó óta megmutattuk, hogy lépésről lépésre tudunk fejlődni, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, elégedettek vagyunk.

A válogatott az utolsó két Nemzetek Ligája-találkozóján begyűjtött hat ponttal a C osztály 2. csoportjának második helyén zárt, így bennmaradt, egyúttal maradt esélye arra, hogy a Nemzetek Ligájából - sikertelen Eb-selejtező esetén - érdekelt legyen az Európa-bajnoki részvételért folyó küzdelemben. Marco Rossi felidézte, hogy a nyarat még a Dunaszerdahely edzőjeként kezdte, majd a magyar szövetség (MLSZ) elnöke, Csányi Sándor hívását követően egy rövid ideig még maradt az Európa-ligában szerepelt DAC-nál, s július 20-án lett szövetségi kapitány.

Nagyon más ez a munka, mint amit korábban csináltunk. Számomra különösen furcsa, hogy nem találkozom minden nap a játékosokkal. Sőt, minden hónapban csak egy hetet, esetleg tíz napot tudtunk együtt dolgozni.

Hozzátette, most még hosszabb szünet vár rájuk, hiszen márciusban találkoznak legközelebb.

Igazából nem is tudom, mi lesz most velem, mert szükségem lenne arra, hogy ott legyek a pálya szélén, hogy érezzem a gyep illatát – fogalmazott.

Kiemelte, nagy megtiszteltetés számára a magyar válogatott szövetségi kapitányának lenni.

Sokkal fontosabb, mint bármilyen más feladat, amit bármelyik klubnál csináltam eddig. Mindig hangsúlyozom, hogy a magyar válogatottnak nem tudtam volna nemet mondani, és ez független minden körülménytől

A jövőre előre tekintve elmondta, jövő vasárnap Dublinban ott lesz az Európa-bajnoki selejtezők sorsolásán, amely nagyon fontos esemény.

Ha ilyenkor van egy kis szerencsénk, több esélyt kaphatunk a továbbjutásra. Meglátjuk majd, milyen csoportba kerülünk, de abban majdnem biztos vagyok, megkapjuk majd Olaszországot – szögezte le. Kifejtette, utána a játékosok figyelése lesz a feladata, ám ez nagyon nehéz.

A légiósok esetében majdnem lehetetlen, de az itthon játszókkal sem lesz könnyű dolgunk. Az őszi szezon december közepéig tart, a tavaszi pedig csak február másodikán kezdődik. Szóval most nagyjából két hetünk marad,

utána pedig sokan elmennek majd téli edzőtáborokba Törökországba. Oda szeretnénk majd mi is elutazni, és szeretnénk megnézni a csapatok felkészülési mérkőzéseit is, hogy lássuk, kitől mire számíthatunk.

(MTI)

Olvastad már?
"Rohadtul idegesítő" magyar siker, Rossi és Szalai a sztár, bíróznak is a finnek - lapszemle
Megérdemelt és csalódást okozó magyar győzelemről ír a finn lapok többsége a két csapat vasárnapi Nemzetek Ligája-meccse (2-0) után. A finn csapatkapitány dühöngött, a gólvágójuk magát is ostorozta, de szóba került egy szerintük elmaradt 11-es is.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Ferencváros
Tokmac Nguen
Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa-aranyérem, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkör után a svéd Djurgarden együtteséhez igazolt a Ferencvárostól Tokmac Nguen.
Tovább az összes átigazoláshoz