Dr. Mezey György a Digi Sporton, Vitray Tamás “Amiről nem beszéltünk” című műsorában nyilatkozott hosszabban, több témában is elmondva véleményét.

“Bujkálsz tudatosan vagy bujtatnak, vagy mi?” – kezdte a beszélgetést Vitray

Nem szívesen keresem a nyilvánosságot, nem is keresnek, elment az idő. Nem könnyű a magyar futballról mostanában beszélni. (…) miattad feladtam az elveimet… – válaszolta a korábbi, sokáig sikeres szövetségi kapitány és klubedző, aki valóban “eltűnt” az utóbbi években.

Miért beteg még mindig a magyar futball?

Rettenetesen bonyolult a helyzet. Olyan társadalmi változás közben kapta a futballt a hidegzuhanyt, hogy nem tud belőle kikászálódni. Az állampárt időszakában a futball volt az elsőszámú sport, finanszírozta az állam, nagyon sok pénzzel, a legkisebb vállalatnak is volt csapata, rengeteg pálya, rengeteg gyerek. Még Berlinben és környékében – ahol Dárdai Pali elmondása szerint német viszonylatban nagyon kevés gyerekből válogathatnak – is öt-hatszorosa ez a szám a magyarországinak. Itthon ez a szám nagyjából 40 ezer, Berlin környékén, a Hertha esetében 200 ezer.

Persze itt vagyunk mi, edzők – hát hülyék az edzők. Kész, emiatt nincs futball. És hoznak hülyébbnél hülyébbeket, akik ugyanolyan hülyék, mint mi voltunk, magyarok. Ezzel el is van intézve, ez a magyarázat, ami mindig jó a politikának, az aktuális sport- és futballvezetésnek.

Ahelyett, hogy próbálnák újra a magyar futballkultúrát, értékrendet visszahozni.  (…) az értékrendek eltűntek, jöttek új okoskodók, különböző szövegeket és irányvonalakat hirdetők, és elveszítettük az utunkat. (…)A magyar futball egésze már a mi időnkben a züllés irányába mutatott.

Miért esett vissza 2017-ben a válogatott a sikeresebb 2016-os év után?

A futball ilyen , amikor nincs egy határozott irányvonal, akkor hullámzás van, még ott is – lásd az olaszokat –, ahol a futball jó úton van. (…)A fizikai oldal érdekel engem a legkevésbé. A mostani magyar válogatottaknál az a baj, hogy a jelentős százalékuknál a nemzetközi szinten kevés a futballtudásuk. (…) de most is vannak olyanok, akikben van lehetőség. Csak egy példát mondanék, az Ugrait. Eddig pihentették, nem válogatták be, adogatták ide-oda, pedig abban a gyerekben rengeteg van. Azért jók az ilyen próbamérkőzések, mint az Andorra vagy a Luxemburg elleni, ahol nem az eredmény, meg a csapatjáték számít, hanem az, hogy ki lehet szúrni azokat, akik komolyabb csatákban is megállják a helyüket, mert technikailag és játékügyességben annyi van bennük.

Az, hogy fizikai teszteket végeznek, azon már csak röhögök. A Gera akkor ki fog maradni, ha nem futja elég gyorsan a 30-at? Ezek showműsornak jók, csak semmi értelmük.

Hol vannak a magyar tehetségek?

Öcsi bácsiék idejében annak a játékosnak, aki rosszul vette át a labdát, ment a “huha anyád” (…) A tehetséget nem lehet kinevelni, nem lehet feledzeni, arra születni kell. Ahhoz, hogy a született tehetségeket pedig kivegyem, ahogy óriási tömegek kellenek. A Messik és Ronaldók nagyjából 1 millió játékosból kerülnek ki, akiket figyel mondjuk 160 megfigyelő a Real Madridnál vagy a Manchester Unitednél, nálunk meg válogatunk 20-30-40 ezerből. Jó, ma már ott van a tudományos háttér is, de nekem, futballedzőnek soha nem mondja majd meg a tudomány a szemem helyett, hogy kiből lesz jó futballista. (…) A “tehetséges” és “a futballra alkalmas” között nagy különbséget tennék, de az, aki inkább randevúra megy edzés helyett, az már alkalmatlan a futballra.  Ez nem lehet belenevelni, ennek jönnie kell. A kiválasztás, kiválasztódás nem azonnali, egy 8-10 éves futballt jelent, presszió alatt, ezalatt kiválasztódik a játékos szakmailag és emberileg is, hogy alkalmas-e a magas szintű profi pályafutásra. (…) a tehetség mellett nagyon fontos, hogy egy játékos mennyire alkalmas személyiségében arra, hogy magas szinten űzze a futballt. Csak abból lesz futballista, aki imád futballozni is, örömet okoz neki.

A magyar akadémiákról, utánpótlásról

Komoly vitáim is voltak ezzel kapcsolatban, mert mi megfordítottuk a rendet. Csináltunk szuperakadémiákat – mert ezek azok, Felcsúttól kezdve Debrecenen át mindenhol az országban, és én láttam a világ összes olyan akadémiáját, ami számít –, csak épp közepes képességű gyerekekkel tömtük tele.

Azért az egy-egy kimagaslóért meg csatát folytatnak az akadémiák egymással. A közepes képességűek jelentős részéből meg komoly futballista soha a büdös életben nem lesz. A tömegből kiválasztott, akár zseniális képességű tehetségeket kell bevinni az akadémiára, csak aztán lehet fejlődésről beszélni. Így kitalálnak különböző trükkös gyakorlatokat és azt hiszik, ezekből lesz futballista, pedig soha nem lesz. Az alapokat elsajátíthatják, de tehetség hiányában egy bizonyos szint fölé nem juthatnak. Csak egy példa, a dortmundi akadémia: 12 gyerek volt bent összesen, egy német néni főzött rájuk és gondoskodott róluk, mintha otthon lett volna. Kis szobák, közös ebédlő. Az a 12 gyerek ki lett választva arra, hogy megcélozzák a csúcsot.

Mikor menjenek külföldre a magyar játékosok, például Ugrai?

Csak azokat szabad kiengedni külföldre, akik érettek már rá, ha a profi világba beilleszthető. Nem tudnék válaszolni, hogy ki lenne az, mert ahhoz például Ugrait személyesen kellene látnom edzésen, a csapatomba berakva, a feladatokat ellátva. (…)Tinédzserkorban nekem koraiak ezek a kimenők.

Miért Izland és miért nem Magyarország?

Jól ismerem az ottani helyzetet, én magam is sokat jártam oda, és a barátom, Lars Lagerbäck volt ott sokáig a szövetségi kapitány. Izlandon eltűnt a drog, az ital, helyette mindenféle sportot űznek a fiatalok, megtanulták a mesterséget azon a szinten, ami tanulható, ettől tovább nem fognak jutni, még ha most ki is jutottak a vb-re. Ott egy társadalmi hatás történt a futballra, nálunk pedig pont fordítva van, a futball változtatja kicsit a politikai és vezetői döntéseket. Nagyon elgondolkodtató ez a helyzet. Egy izlandi gyerek minimum hat órát mozog naponta, szemben a magyar kis futballistával, aki 1-1,5 órát tud. Megalapozzák őket annyira fizikálisan, hogy már csak a  futballal kell foglalkozniuk. Nem kell tizes ugrásokat, meg dinamikus láberőt, meg intervall futásokat kitalálniuk, amit néha előrángatnak itthon, amikor nem tudnak már mit mondani a futballról. Pár évvel ezelőtt láttam őket az U21-es Európa-bajnokságon, akkor megjósoltam, hogy sokra fogják vinni, egy bizonyos szintig. Mert azért egy Gudjohnsenhez hasonló tehetség nincs közöttük. De összességében szervezettek, jól felkészültek, mindenféle taktikára képesek, ennyi, nem több. Nem lett belőlük világbajnok és helyezett sem. (…) Izland – szemben Magyarországgal – végig ment egy úton, és nézzük meg, meddig jutott.