Megvan a magyar válogatott következő két ellenfele - hivatalos

Ezzel a két nemzeti csapattal találkozik a válogatott a nyár elején. 
Dudás Gábor 2018. március 22., csütörtök 8:51
Ezzel a két nemzeti csapattal találkozik a válogatott a nyár elején. 
Szerző: Dudás Gábor 2018. március 22., csütörtök 8:51

Fehéroroszországgal és a vb-résztvevő Ausztráliával játszik júniusban a magyar válogatott - adta hírül az MLSZ. Előbbivel június 6-án idegenben (valószínűleg Minszkben), az ausztrálokkal pedig három nappal később, június 9-én a Groupama Arénában csap össze a nemzeti csapat. Mindkét mérkőzésre egy hónappal a találkozók előtt kezdődik majd a jegyértékesítés.

A szövetségi portál által leírtak szerint ahogy a márciusi két mérkőzés ellenfeleit (Kazahsztán, Skócia), úgy a júniusiakat is a Nemzetek Ligájára történő felkészülés jegyében választotta ki a Georges Leekens szövetségi kapitány vezette szakmai stáb - különös tekintettel arra, hogy ez lesz az utolsó két felkészülési mérkőzés a szeptemberi Nemzetek Ligája-meccsek előtt.

E két mérkőzés is az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre történő felkészülést szolgálja, így a júniusi két ellenfelünk játéka is rendelkezik olyan jegyekkel, melyek őszi ellenfeleinknél is megtalálhatóak. Az ausztrálok egyébként információim szerint innen, Budapestről utaznak majd a világbajnokságra. Nekünk addigra gyakorlatilag készen kell állnunk a szeptemberi feladatainkra, ebben pedig óriási szerep jut ennek a két találkozónak is. Könnyen elképzelhető, hogy néhány fiatal, U21-es játékost is meghívunk majd, de persze csak akkor, ha ezt kiérdemlik a klubjaikban és az U21-es válogatottban nyújtott teljesítményükkel. A korábban is kerettagokat illetően pedig azt szeretném, hogy ezekre a meccsekre végképp maguk mögött hagyják a tavalyi évet, és új fejezetet kezdve, nagy harci kedvvel, győzni akarással készüljenek az előttünk álló feladatokra, mérkőzésekre.

A szövetségi kapitány azt is elmondta, hogy a szakmai stábra is komoly feladatok várnak a játékosok teljesítményének követésével, elemzésével és az ellenfelek feltérképezésével kapcsolatban.

Olvastad már?
Magyar-kazah: Gulácsi legyen a kapus? Böde bekerüljön? – szavazd meg a kezdőcsapatot!
Szavazd meg, milyen kezdőcsapattal vágjon neki a válogatott George Leekens első, Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésén, pénteken!
Elolvasom
Átigazolások
Légiósok
Sallói új szerződése
A Toronto FC hivatalosan bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Sallói Dániellel, aki így a 2027-es MLS-szezon végéig marad a klubnál, a megállapodás pedig egy további idényre szóló opciót is tartalmaz.
ZTE
Eladás klubrekordért
Hivatalossá vált, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették az MLS-be Diego Borgest, aki mindössze hat bajnokit játszott a Zete színeiben.
Szentlőrinc
Visinka távozott
A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Visinka Ede vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak.
Tovább az összes átigazoláshoz