Szavazd meg, milyen kezdőcsapattal vágjon neki a válogatott George Leekens első, Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzésén, pénteken!
Pénteken megkezdődik a "Leekens-korszak" a magyar válogatottnál, a belga kapitány irányításával először Kazahsztánnal méri össze erejét a nemzeti csapat, a Groupama Arénában megrendezésre kerülő felkészülési találkozón.
Akárcsak a korábbi válogatott összecsapások előtt, ezúttal is arra kérjük olvasóinkat, állítsák össze a mieink kezdőcsapatát. Ki legyen a kezdőkapus, hogyan álljon fel a védelem, a középpálya és a támadósor? Szavazd meg alább!
FRISS: Megvan a magyar válogatott következő két ellenfele - kattints!
A lehetőségek felsorolásakor volt olyan játékos, akit több poszton is variációként adtunk meg, az alapfelállást pedig 4-3-3-ban határoztuk meg. Így egy kapusra, két középső és két szélsővédőre, három középső középpályásra és három támadóra lehet voksolni az alábbiakban.
Átigazolások
Újabb kérő
Cebrail Makreckis
Török sajtóértesülések szerint Cebrail Makreckis a Samsunsporhoz kerülhet, ahol Petry Zsolt kapusedzővel is együtt dolgozhat..
Belső védőt igazoltak
Heitor
Az Újpest hivatalos oldalán jelentette be Heitor szerződtetését: a brazil védő egy évre kölcsönben érkezett, a klub pedig a szezon végén opcióval élhet a végleges megvásárlására.
1 évvel hosszabbított
Kovács Marcell
A Kisvárda egy évvel meghosszabbította Kovács Marcell szerződését, így a 23 éves kapus a következő szezonban is a klubot erősíti.