Michael Skibbe görög szövetségi kapitány szerint a meccs első negyede inkább edzőmeccshez hasonlított.
"Az első húsz-huszonöt perc olyan volt, mint egy szurkolók nélküli barátságos meccs, nem volt elég gyors a csapatom" - fogalmazott Michael Skibbe a Magyarország-Görögország (2-1) mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, aki gratulált a házigazdának.
Rámutatott, az első góltól jobb lett a mérkőzés, s gyorsan sikerült egyenlíteniük.
"A félidő hajrájában viszont nem tudtunk reagálni a sorozatos magyar lövésekre, nem bírtuk ki a nagy nyomást" - mondta. - "A fordulás után nagyrészt nálunk volt a labda, több helyzetet is kidolgoztunk, ám nem voltunk szerencsések, nem éltünk a lehetőségeinkkel. Így a magyarok megérdemelten nyertek."
Neked ajánljuk
Átigazolások

Csíkszereda
Magyar válogatott játékos érkezhet?
A Csíkszereda elnöke, Szondy Zoltánaz NSO-nak azt mondta, elviekben megállapodott a Debrecentől távozó Ferenczi Jánossal.

MTK/Budapest Honvéd
Egy középpályás érkezik, egy távozik az MTK-tól
Igaznak bizonyult a Csakfoci információja, Zuigeber Ákos a Budapest Honvédhoz, Átrok István Zalán pedig az MTK-hoz igazolt.

Újpest
Szlovén gólkirály érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-ben szereplő Újpest, hogy szerződtette Aljosa Matkót az NK Celjétől.