Honlapunkon korábban már összeszedtünk néhány magyar és szlovák szalagcímet a csütörtök esti Szlovákia-Magyarország Eb-selejtezőt követően, ezúttal pedig azt is megnéztük, hogyan tálalta a hazai győzelmet ellenfelünk sajtója.

A sport.aktuality.sk a válogatottságot lemondó korábbi csapatkapitánya, Martin Skrtel távollétével is foglalkozott, a lap szerint

a szlovák védelem feledtette Skrtelt, de van még min javítani.

Egyetért ezzel a véleménnyel az Inter védője, Milan Skriniar is, aki úgy látta, nem volt minden tökéletes, hiszen a magyaroknak akadtak helyzeteik és Dubravka kapusnak is volt védeni valója.

Az internetes portál egy másik elemzésében azt is megemlíti, hogy a szlovák győzelem nem született meg könnyedén, hiszen

Marco Rossi szövetségi kapitány jól szervezte meg a magyar csapat játékát.

Szintén ez a portál idézi Stanislav Lobotka és Milan Skriniar véleményét, akik szerint Szalai többször is színészkedett, ezeket pedig a játékvezető “megette”.

Szalai ellen nem volt könnyű védekezni, mert erős csatár, de gyakran a földre esett, a játékvezető pedig sípolt – mondta Lobotka.

Szalai nyilvános kritikája Szlovákiában: “Kiábrándító; elkeserítő a védekezésünk, az egész csapat” – Hajnal keményen reagált

“Megaláztuk a magyarokat” – ezzel az erősen túlzó címmel nyit a profutbal.sk, ami úgy folytatja összefoglalójában, hogy a magyar csapat kiegyensúlyozott játékot mutatott, de jól láthatóan megelégedett volna az egy ponttal.

Az sme.sk így foglalta össze röviden a meccset: “A várt felállás, megbízható Skriniar és Hamsík, a szlovákok teljesítették a tervet”. A lap megjegyzi, Pavel Hapal szövetségi kapitány klasszikus támadó nélkül kezdett, Duda játszott a 9-es szerepkörében, összesen pedig hat 24 év alatti játékos kapott szerepet a kezdő tizenegyben.

Kiemelik, a szlovák csapat az elejétől kezdve veszélyesebb volt és több rizikót vállalt.

De azt is hozzátették, hogy nem volt minden tökéletes, hiszen Hapal együttese több alkalommal is elveszítette a labdát, de a terv teljesült, összességében magabiztos és biztató teljesítményt nyújtottak a játékosok.

A lap megdicsérte a magyar szurkolókat, akik több mint kétezren érkeztek a stadionba és olykor olyan hangulatot sikerült teremteniük, mintha hazai pályán játszott volna Rossi válogatottja.

Szlovák-magyar: “Fel-le kellett szaladgálni; pont az ellenkezőjét csináltuk a megbeszélteknek” – egy játékosunk másik meccset látott