A csakfoci.hu információi szerint tapasztalt edző veheti át az NB III-ban nehéz helyzetbe került Sopron szakmai irányítását.
Honlapunk úgy tudja, hogy Bücs Zsolt lehet az NB III Nyugati csoportjának 17. helyén álló Sopron vezetőedzője. Az 58 éves Bücs több csapatnál is dolgozott, 2009-ben például Herczeg András segítője volt a BL-ben szereplő Debrecennél.
A Sopron rendkívül nehéz anyagi helyzetbe került, sajtóhírek szerint a megszűnés is fenyegette a klubot, most azonban úgy néz ki, hogy az idei NB III-as szezont megnyugtatóan be tudja fejezni a csapat.

(Bücs Zsolt Debrecenben is dolgozott - fotó: haon.hu)
Olvastad már?
A távozó Mátyus szerint érthetetlen, hogy nincs szükség komoly futballra a nagy múltú klubnál: „Csak este tudtunk edzeni, mert nappal Ausztriában dolgoztak a játékosok”
Hétfőn hivatalossá vált, amit a csakfoci.hu már korábban jelzett, vagyis Mátyus János távozik az NB III-as Sopron kispadjáról. Korábban a Pápát, a Nyíregyházát és a Haladást is irányító vezetőedző beszélt a tapasztalt nehézségekről és távozásának okairól.
Elolvasom
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.