NB II: Több kiállítás volt, mint gól a forduló zárómeccsén

Nem bírt egymással a Nyíregyháza és a Siófok az NB II 11. fordulójának utolsó mérkőzésén.
Nyikes Zoltán 2021. október 4., hétfő 21:54
Nem bírt egymással a Nyíregyháza és a Siófok az NB II 11. fordulójának utolsó mérkőzésén.
Szerző: Nyikes Zoltán 2021. október 4., hétfő 21:54

Az NB II 11. fordulójának zárómeccsén a három bajnoki óta nyeretlen Nyíregyháza Spartacus fogadta a zsinórban három győzelemmel érkező Siófokot.

Az első játékrész nem igazán volt közönségszórakoztató, helyzet nélkül hozta le a két csapat a negyvenöt percet, a szünet után az 50. percben jegyezhettük fel az első kaput eltaláló lövést, ami Paku nevéhez fűződött. Négy perccel később nagyon közel került a vezetés megszerzéséhez a hazai együttes, Zamostny kiugratása után viszont Csörgő nyolc méterről a bal kapufa mellé lőtte a ziccert.

A 73. percben a siófoki Varga Bencét második sárga lappal kiállította a játékvezető, így a hajrát emberelőnyben játszhatta le a Nyíregyháza, ám ezt nem tudta kihasználni, pedig a lehetősége megvolt rá a 81. percben, amikor Zamostny kísérletét bravúrral védte Szmola. A 92. percben még a vendégek vezetőedzőjét, Domján Attilát kiállította a bíró, mert a szakember a pályára lőtte a labdát, miközben a Szpari bedobást végzett volna el.

A forduló zárómeccse végül gól nélkül ért véget.

NB II, 11. forduló

Nyíregyháza Spartacus-BFC Siófok 0-0
Kiállítva: Varga B. (73. - Siófok), Domján A. (92., a kispadról - Siófok)

Olvastad már?
Megerősítve: Már nem Pintér a Mezőkövesd vezetőedzője - közülük kerülhet ki az utódja
A nyolcadik fordulót követően távozott a mezőkövesdi kispadról Pintér Attila. Úgy tudjuk, az utódjelöltek között Supka Attila és Feczkó Tamás is szerepel.
Elolvasom

Standings provided by SofaScore LiveScore

Átigazolások
ZTE
Amato: 2029
Kiváltották a Fabricio Amato szerződésében szereplő vételi opciót, így a 21 éves argentin középpályás egészen 2029 nyaráig elkötelezte magát a klub mellett.
Loki
Csatár érkezett
Új csatárral bővült a DVSC kerete.
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Tovább az összes átigazoláshoz