Vitatott körülmények között szerezte meg a három pontot érő találatot a Kecskemét az óbudaiak otthonában.
Vasárnap megírtuk, hogy egészen a 89. percig jól alakult Pintér Attila bemutatkozása a III. Kerületi TVE kispadján, ám ezt követően két gólt is szerzett a Kecskeméti TE, amely így 2-1-re fordított és nyert.
A mindent eldöntő találat vitatott körülmények között esett a 94. percben, miután egy légipárbajt követően úgy ítélte meg a játékvezető, hogy nem szabálytalankodott a kecskeméti játékos, majd kezezést látott Köbölnél és tizenegyest ítélt a vendégeknek, ezt pedig Lukács értékesítette.
A lefújást követően Pintér feldúltan nyilatkozott és kritizálta a sporit.
A vitatott jelenet 2:50-től
Olvastad már?
Vukmir szerint rossz fizikai állapotban kapta meg a Diósgyőrt: “Az erőnléti probléma a legnagyobb probléma”
A Diósgyőr vezetőedzője csapata fizikai állapotára panaszkodott a Haladástól elszenvedett 1-0-s vereség után.
Elolvasom
Átigazolások
Ex-Fradi
Keane befuthat Skóciában
Több külföldi lap szerint is Robbie Keane lehet a Celtic első számú jelöltje, ha a vereségsorozat után megválnak Martin O'Neilltől.
Csíkszereda
Szabót meneszthetik
A GSP úgy tudja, Szabó Istvánt elküldi a román élvonalbeli Csíkszereda. Az utódja Valentin Suciu lehet.
MTK
Jurina távozott
Az MTK Budapest az átigazolási időszak végén közös megegyezéssel szerződést bontott Marin Jurinával, így a 32 éves támadó két és fél szezont követően távozott a klubtól.