Az MTK-hoz három és fél év után visszatérő Nikházi Márk szerint sokat változott a játéka.

– A beilleszkedéssel nem lehet probléma, hiszen sokakkal játszottam, edzettem együtt az évek során. Az MTK játékrendszerébe – ami nagyjából állandó – szerintem tökéletesen beleillek, az edzők által kitalált kisebb-nagyobb változtatásokhoz pedig nem lesz nehéz idomulnom. Jó erőben érzem magam, és a rutin is megjött az évek alatt, azt hiszem. Fejben sokat értem, jobb döntéseket vagyok képes hozni. Bízom ebben és persze a legfontosabb, hogy mindezt megmutassam majd a pályán.  Az edzéseken kell kiharcolnom a helyemet a kezdőcsapatban. Nagy bizonyítási vágy dolgozik bennem, és azt hiszem, meg fogom kapni a lehetőséget, amivel aztán csak élnem kell. Játszottam én már Kanta Józsi előtt, mellett és mögött is, és mindig jól megértettem vele magam a pályán, így ha jól teljesítek, szerintem mindkettőnknek juthat hely a kezdőben.

A középpályás elmondta, mi a legfontosabb céljuk.
– A rövidtávú legfontosabb célunk természetesen a bennmaradás. Ilyen patinás klub, ezzel a háttérrel egyszerűen nem eshet ki! Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a lehető legelőrébb végezzünk a tabellán.

Az MTK 19 forduló után 20 ponttal a 11. helyen áll. (mtk.hu)