A csakfoci.hu információi szerint az NB I-be feljutó Kaposvár kölcsönvenné a Haladás két saját nevelésű játékosát, nevezetesen Jagodics Márkot és Németh Máriót.
A Kaposvár a mögöttünk hagyott idényben a második helyen végzett az NB II-ben, így a 2013-14-es szezon után ismét feljutott a magyar élvonalba. Az újonc együttes vezetőségének célja, hogy a nyáron megerősítsék a csapatot.
A csakfoci.hu információi szerint
a Kaposvár kölcsönben szerezné meg a Haladás két saját nevelésű játékosát a következő idényre.
Név szerint a 27 éves belső védőt, Jagodics Márkot és a korábbi utánpótlás-válogatott hátvédet, Németh Máriót.
Jagodics alapembernek számított a 2018-19-es kiírásban az első osztályból kieső Haladásnak, 25 tétmeccsen játszott és egy gólt szerzett. Németh pedig 20 tétmérkőzésen lépett pályára, szintén egy gólt rúgott a vasiak színeiben.
Olvastad már?
Haladás: Háromesélyes lehet az edzői poszt - sorsdöntő nap jöhet a klubnál
A csakfoci.hu információi szerint a szombathelyieknél három lehetséges forgatókönyv létezik a vezetőedzői pozíció kapcsán. A keddi elnökségi ülésen akár azt is bejelenthetik, hogyan fog kinézni a tulajdonosi háttér a jövőben.
Elolvasom
Átigazolások
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.