Mennyire lepett meg, hogy a vezetők nem veled képzelték el a folytatást Kaposváron?
25 éve benne vagyok a fociban felnőtt szinten, tudom, ha egy csapatnál nem jönnek az eredmények, akkor előbb-utóbb az edzőt veszik elő – kezdte Waltner Róbert a csakfoci.hu-nak. – Így egyáltalán nem lepődtem meg.

Gellei Imre bá’ mondta korábban, hogy majd akkor leszek igazi edző, ha kirúgnak. Úgyhogy most ezek szerint igazi edző lettem.

Jogosnak érzed az edzőváltást?
Nézd, hét meccs alatt szereztünk öt pontot és a 19. helyen álltunk. Senki nem ilyen kezdésről álmodott. Érdemes azonban jobban megvizsgálni ezt a hét meccset. Az első 60 percek alapján lenne 15 pontunk és vezetnénk a bajnokságot. Sokat beszélgettem a játékosokkal arról, hogy mi lehetett a gond az utolsó félórákban. Van, aki azt mondta, hogy kevés volt az egy hét pihenő nyáron és télen, valaki fáradtságra hivatkozott, de leginkább az lehetett a probléma, hogy a kiesés miatt mindenkinek szét volt nyomva az önbizalma és a hite is megingott. Ez jól érződött például a Békéscsaba elleni meccsen, ahol a legjobb félórát produkáltuk, majd fejeltünk egy öngólt, aztán pedig kiállítottak két játékosunkat. A meccs után a csapatkapitányunk azt mondta hazafelé a buszon, hogy 2-0-nál az eredmény megtartása volt legfontosabb. Nem az, hogy még rúgjunk egy vagy két gólt, hanem az, hogy ne kapjunk ki. Sajnos hiányzott a sikerorientáltság a csapatból, de megvolt a kudarctól való félelem.

Te miben hibáztál?
Biztos, hogy nekem is megvolt a felelősségem, jelenleg is próbálok magyarázatokat találni. Sajnos azonban szinte minden ellenem dolgozott. Az NB I-es keretből 15 játékos távozott és nem érkezett ugyanennyi. Új csapatot kellett építeni, ami sajnos nem megy egyik napról a másikra.

Két héttel a bajnoki rajt előtt még csak 12 játékosnak tudtam edzést tartani, esélyünk sem volt taktikát gyakorolni.

Az új labdarúgók beépítése időigényes, ráadásul Andric fizikálisan nem volt jó állapotban, amikor hozzánk érkezett, ezért csak csereként tudtam játszatni, Szarka Ákos papírjai pedig nem érkeztek meg. Aztán az első meccsen az első félidőben 70-30 százalék volt a labdabirtoklás a javunkra a Nyíregyháza ellen, majd kihagytunk egy 11-est és végül kikaptunk. A Győr ellen egy potyagóllal veszítettünk két pontot a Barcika az utolsó percben egyenlített. Egy olyan meccsünk sem volt, amelyiken mellénk állt volna szerencse, ráadásul a sérülések és az eltiltások is hátráltattak, így sokszor nem az eredeti posztjukon szerepeltek a játékosok. Nagy Jani például a hét forduló alatt volt jobbhátvéd, jobbszélső, védekező középpályás és balhátvéd is. A hét meccsből azonban így is öt alkalommal nagyon nagy győzelmi esélyeink voltak, de ezeket elszalasztottuk.

Milyennek ítéled meg a Kaposváron eltöltött négy évedet edzőként?
Egyértelműen sikeresnek, hiszen az első évben az U19-es csapattal bajnokságot nyertünk, aztán a felnőttekkel megnyertük az NB III-at, majd az NB II-ből feljutottunk az NB I-be. Sokan azt mondták, hogy már a másodosztályban való bennmaradásunk nagy siker lenne, ehhez képest második helyen zártunk.

Más kérdés, hogy az élvonalbeli szereplésünk egy „öngyilkos küldetés volt”, hiszen minden tekintetben el voltunk maradva a vetélytársainktól. Csak, hogy egy példával szemléltessem: a második legkevesebb költségvetéssel rendelkező klub minimum kétszer annyi pénzből gazdálkodhatott, mint mi. A tízszeres, hússzoros különbségekről pedig már nem is érdemes beszélni. Még ilyen szereplés ellenére is a pályán volt a legkisebb differencia, a Fraditól például nem 20-0-ra kaptunk ki, hanem csak 1-0-ra és 3-2-re.

De azt is sikerként könyveltem el, hogy egy vesztes meccs után felállva megtapsolt bennünket a közönség és ez többször előfordult. Összességében egy fontos tapasztalatszerzésként marad meg bennem az élvonalbeli szereplésünk. A kaposvári stadion főbejáratánál van egy emléktábla, amelynek jobb oldalán a klub saját nevelésű felnőtt válogatott játékosainak a neve szerepel, baloldalán pedig az NB I-be feljutott edzőké. Büszke vagyok rá, hogy egyedüliként csak az én nevem olvasható mindkét oszlopban.

Amikor feljutottatok az NB I-be nem kellett volna erélyesebbnek lenned a vezetők felé? Hiszen látható volt, hogy az a keret nagyon “karcsú”.
Hiába csapkodtam volna az asztalt, volt egy bizonyos összeg a szezonra és abból kellett gazdálkodnunk. Tudomásul vettem, hogy komoly erősítések nem lesznek, megpróbáltuk azonban a lehetetlent. A sok nehézség ellenére egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam, nem akartam a könnyebb utat választani. Próbáltam mindig a maximumot adni és a nehéz helyzetekben sem adtam fel soha, sőt, a sokadik vereség után is azon gondolkodtam, mit és hogyan lehetne változtatni. Sajnos bekövetkezett az, ami várható volt.

Nem bántam meg semmit, az NB I-es szezonból és a mostani hét meccsből többet tanultam, mint előtte összesen a sikeres három év alatt. Testközelből láttam például, hogy a kudarcok hatására, hogyan változik meg egy-egy játékos személyisége, hogy kerül padlóra az önbizalma.

Ezeket nap mint nap kezelni, nagy kihívás volt. Bevallom lelkileg engem is nagyon megviselt a kiesés, még úgyis, hogy tisztában voltam a realitásokkal. Az elküldésemet viszont egyáltalán nem élem meg tragédiaként, inkább megkönnyebbültem.

Miután Várhidi Pétert kinevezték a Kaposvár edzőjének, nagyon megdicsért téged és többek között azt is mondta: biztos benne, hogy hamarosan újra kispadot kapsz.
Megleptek a szavai és természetesen nagyon jólestek. Újpesten volt az edzőm, aztán amikor kapitány lett, nem számított rám, pedig gólkirály voltam abban a szezonban. Szurkolok neki, hogy sikeres legyen a csapattal. Az egyértelmű, hogy sokkal több van a srácokban. Ha mindenki rendben lesz fejben és lelkileg is, az új edzőtől pedig új impulzusokat kapnak, akkor a 6-8. hely simán összejöhet.

Mihez kezdesz most?
Szeretnék tanulni, hogyha a következő feladat megtalál minél felkészültebb legyek és sikereket tudjak elérni.

Mindenáron az NB I-ben szeretnék dolgozni,

játékosként is ott töltöttem el a legtöbb időt és tudom, hogy teljesen más légköre van, mint az NB II-nek vagy az NB III-nak. Nem fogok siránkozni és nem török össze azért, mert elküldtek. Játékosként sem adtam fel soha, pedig sokszor leírtak, aztán a pályafutásom vége felé a sajtóban már az volt a téma, hogy Waltner a harmadvirágzását éli. Edzőként is valami hasonlót tervezek.

PRIVACSEK ANDRÁS