Lassan a Mission Impossible újabb részét is forgathatnák a Szombathelyi Haladás játékosaival, hiszen 11 fordulóval a bajnokság vége előtt 10 ponttal utolsók a tabellán, 14 ponttal leszakadva a még bennmaradást jelentő helytől. Egyelőre a tavaszi szezon sem úgy alakul, ahogyan azt tervezték, még úgy sem, hogy a téli átigazolási időszakban érkezett erősítés a csapathoz.

„Az eredmények szempontjából valóban nem úgy alakul, viszont játékban lépkedünk előre, ami természetesen a veszett fejsze nyele, hiszen az eredmények minősítenek mindent. Egy kicsit későn állt össze ez az egész a téli szünet után, az igazolások későn érkeztek, van, aki egy hete van itt a csapatnál. Nagyjából nekünk még egy hét, és akkor kellene kezdődnie a bajnokságnak” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának Horváth Ferenc vezetőedző.

A 40-szeres szlovák válogatott, Saláta Kornél szerződése év végén lejárt a szlovák Slovan Bratislavánál. Januárban fél plusz egy évre írt alá a szombathelyiekhez.

A magyar bajnokság egy kicsit futósabb és technikásabb, a szlovák ligában több a párharc, és ezért nekem, a középhátvédnek jobban megfelelt – mondta a két liga közötti különbségekről Saláta.

Interjú: “Priskinnel magyarul tanítgattuk a Slovan játékosait” – Salátát a Fradival és a Lokival is összehozták

A korábbi válogatott szélső, Halmosi Péter két héttel ezelőtt fegyelmi okok miatt kikerült az első csapat keretéből, és Priskin Tamásra sem számíthat jelenleg Horváth Ferenc. A 32 éves támadó a Kisvárda elleni mérkőzésen szenvedett részleges bokaszalag-szakadást.

„Most már azért kijöttem a pályára, ami nagyon jó érzés volt, mert három hetet benn töltöttem a konditeremben. Bízom benne, hogy hamarosan nemcsak edzéseken, hanem majd mérkőzésen is újra a pályán lehetek” – fogalmazott Priskin.

A Haladás szombaton a Honvédhoz látogat, majd az Újpest és a Fradi ellen kellene pontokat szereznie. „Nehéz sorozat lesz a három fővárosi együttes ellen, tudjuk, hogy milyen helyen állnak most, a tavalyi bajnokságban hogyan szerepeltek, ismerjük őket, játszottunk már kétszer ellenük az idei bajnokságban. Nekünk minden mérkőzés élet-halál kérdése, minden mérkőzésre úgy kell elmennünk, hogy megnyerjük. Én arra számítok, hogy az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk, és reméljük, ez eredményességgel is fog társulni” – bizakodik Jagodics Márk.

A pontok pedig nemcsak a következő három meccsen lennének kötelezőek, hanem azután is, hiszen a még bennmaradó helyen álló Puskás Akadémia, Diósgyőr duó éppen 5 győzelemnyi távolságra van a sereghajtó Haladástól.