Győztes meccs után fakadt ki a magyar edző: „Rossz országban élünk felfogás szempontjából, és nem csak a futballban”

Nem mindennapi értékelést adott a szakvezető, hiába győzött csapata összességében simán.
Budai László 2017. szeptember 19., kedd 10:10
Nem mindennapi értékelést adott a szakvezető, hiába győzött csapata összességében simán.
Szerző: Budai László 2017. szeptember 19., kedd 10:10

Mint arról beszámoltunk, Balajcza Szabolcs 5. percben esett kiállítása miatt gyorsan emberelőnybe került és fórját egy szinte azonnali szabadrúgás-góllal kihasználó Békéscsaba 3-1-re győzte le a Siófokot az NB II 9. fordulójában, ezzel jelenleg a 7. a táblázaton.

Ennek ellenére Boér Gábor, a viharsarkiak szakvezetője egyértelműen jelezte a találkozót követően, hogy nem igazán elégedett a látottakkal, és el is mondta, miért. A csabaiak Facebook-oldala idézte a szakvezetőt.

- Úgy gondoltam, hogy a kiállítás és az abból szerzett gól megnyugtatja az idegeket. Ettől függetlenül is jól és megfelelő felfogásban kezdtük a meccset és az első játékrészben hoztuk is az elvárt szintet, azokat a kötelező dolgokat, amelyeket megbeszéltünk.

Nyilván volt benne hiba és sokszor a közönség is belehajszolt minket pontatlan passzokba. Nem rájuk akarom fogni, de ilyenkor egy játékosnak sokkal érettebben és türelmesebben kell futballozni, hiszen egy tízemberes védekezés ellen nagyon nehéz játszani, még akkor is ha kívülről könnyebbnek tűnhet.

Nem csak nekünk nehéz ez, hanem más, sokkal komolyabban képzett együtteseknek is. Ettől függetlenül az első félidővel elégedett voltam, a másodikkal azonban nem. Pedig a szünetben külön felhívtam a figyelmet arra, hogy milyen változtatásokat kell végrehajtani. Saját magunkat altattuk el és tettük kényelmessé, ezt megbosszulta a sors és majdnem nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Úgy érzem azonban, hogy összességében a győzelem nem forgott veszélyben, hiszen nagyon kevés lehetőséget adtuk a Siófoknak. Ezt a meccset ennél sokkal hamarabb le kellett volna zárni és pontot kellett volna tenni a végére.

„Megint tanulnunk kell a dologból, de az biztos, hogy még mindig hiányolom a szenvedélyességet a futballunkból. Amíg én vagyok a leghangosabb a pálya széléről addig nem teljesen van minden rendben. Ezen sürgősen változtatnunk kell és el kell érnünk, hogy ne így legyen. Mindig őszinte szoktam lenni, de nem akarok senkit megbántani

Viszont másképp nem tudok fogalmazni: egy picit rossz országban élünk felfogás szempontjából és nem csak a futballban, hanem az élet sok más területén is. Amíg hátradőlnek és idő előtt megelégednek emberek - nem akarok általánosítani, mert vannak kivételek -, addig ezen nagyon nehéz változtatni.

Nyilván én is hibás vagyok ebben, hiszen azért is vagyunk, hogy a felfogáson megpróbáljunk változtatni - van amikor sikerül, van amikor nem. Nagyon remélem, lesz annyi időnk, hogy eljussunk addig, hogy ezt meg tudjuk valósítani. Azt szeretném, hogy egy olyan csapat fusson ki a pályára, amely ezekkel az elvárásokkal teljes mértékben azonosulni tud – fogalmazott Boér.

TABELLA: Az NB II állása itt!

Átigazolások
Légiósok
Szivicset menesztették
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a szerb élvonalban szereplő Radnicki Nis, hogy menesztette a csapathoz nyáron kinevezett Szivics Tomiszlávot, a klubelnök pedig kemény kritikát fogalmazott meg.
MTK
Sztárklubok vinnék a tehetséget
Külföldi nagyágyúk érdeklődnek az MTK tehetsége, a 15 éves Andrej Vasiljevic iránt.
Újpest / DVTK
Visszarendelt játékos
Az Újpest FC visszarendelte a Diósgyőrben kölcsönben szereplő Babós Leventét - az is kiderült, miért.
Tovább az összes átigazoláshoz