Már az első félidő a DVSC szinte totális dominanciájában telt el. A nyáron jelentős erősítéseket végrehajtó Loki a mezőnyben és a helyzetek alapján is uralta a meccset, ám nem tudta kihasználni a lehetőségeit. Azok elpuskázásában elsősorban a Puskás Akadémiától visszatért Sós Bence “jeleskedett”.

A fordulás után sem változott a játék képe, az egyértelműen a győzelemre hajtó debreceniek nyomtak és megint voltak helyzeteik, de sem Varga Kevin, sem Bárány zicceréből nem született gól. Utóbbi aztán a 68. percben igazán közel állt a vezetés megszerzéséhez, de dropból megeresztett lövését hatalmas bravúrral és a kapufa segítségével hárította a Budaörs mindössze 20 éves kapusa, Kovács Péter Ákos. Tíz perccel később Tischler tévesztett centikkel, egy szögletet követően, majd újabb két perc elteltével a berobbanó Szécsi bólintott alig a léc fölé.

Végül aztán egy védő sietett a támadók segítségére: a 83. percben egy szöglet utáni röviden kifejelt labdát Szatmári bombázott a bal felső sarokba (1-0).

A DVSC vezető gólja a Budaörs ellen

82 percen át csak helyzetekig jutott a DVSC (Debreceni Vasutas Sport Club), a 83.-ban azonban jött Szatmári Csaba, aki egy szöglet után védhetetlenül bombázott a Budaörs kapujába, egyúttal beállította az 1–0-s végeredményt.Összefoglaló: https://bit.ly/31alNL4.

Közzétette: M4Sport – 2020. augusztus 2., vasárnap


A 85. percben Tichler löketét szedte ki a jobb alsóból Kovács. Végül ha csak a hajrában is, de meg tudta nyerni első másodosztályú bajnokiját a DVSC.

A vasárnapi találkozót több mint 5000 szurkoló látta a Nagyerdei Stadionban.

Nem tudott viszont pontot szerezni a nyitányon a másodosztály másik debreceni csapata, a DEAC, amely Pászka góljával kapott ki 1-0-ra a Lipcsei Péter irányította Soroksár otthonában.

Merkantil Bank NB II, 1. forduló:

DVSC – Budaörs 1-0 (Szatmári 83.)

Soroksár – DEAC 1-0 (Pászka 86.)

Később:

NB II: A Haladás öt, a Pécs négy góllal kezdett, békéscsabai siker Szegeden – eredmények

20:00: Vasas – Kazincbarcika

Szombaton játszották:

Kaposvár – Nyíregyháza 0-1