A visszavonuló Juhász Roland azonnal komoly pozíciót kaphat a Vidinél

A nyáron a karrierjét befejező egykori magyar válogatott védő nem sokáig marad munka nélkül, a MOL Fehérvár FC-nél fog továbbra is dolgozni - ebben a beosztásban.
Dudás Gábor 2020. január 16., csütörtök 9:30
A nyáron a karrierjét befejező egykori magyar válogatott védő nem sokáig marad munka nélkül, a MOL Fehérvár FC-nél fog továbbra is dolgozni - ebben a beosztásban.
Szerző: Dudás Gábor 2020. január 16., csütörtök 9:30

Juhász Roland a 2019 májusi, Honvéd elleni győztes kupadöntő után is megerősítette, hogy a mostani az utolsó idénye a futballpályán és idén nyáron befejezi játékos-pályafutását.

A csakfoci.hu információi szerint már az is eldőlt, hogy a korábbi magyar válogatott védőt azonnal a mélyvízbe is dobja a Vidi, a 36 éves futballista lesz ugyanis Joan Carrillo egyik segítője, azaz másodedzőként kezdi majd meg karrierjét trénerként.

A MOL Fehérvár FC csapatkapitánya korábban elárulta, hogy hosszabb ideje és teljesen tudatosan készül az edzői pályára, és Juhász gyerekekkel, illetve fiatalokkal foglalkozott is már edzőként.

- Elég tudatosan készülök a futball utáni életre. Hozzátartozik, hogy a szakmából minél többet próbálok elsajátítani. Van egy olyan lehetőségünk, hogy A-licencet viszonylag rövidebb idő alatt meg tudjuk szerezni. Most már a fiatalokkal kezdek ismerkedni, mert ennek a vizsgának egyik része, hogy mikrocsoportokban edzéseket kell vezényelni. Szeretném megismerni a csapatot, szeretnék velük minél több időt eltölteni, hogy utána ez a feladat minél gördülékenyebben menjen. Az első fázis az, hogy egy kicsit ismerkedek velük, valamint részt vettem az edzésükön, hogy a későbbiekben mindez kötetlen formában folytatódjon (…) Az aktív pályafutásom befejezése után – akár az utánpótlásban – szeretnék olyan célokat találni, és kitűzni magam elé, amiket meg is tudok valósítani, és abban próbálok sikeres lenni – mondta még 2018 novemberében.

A játékos eredeti célja tehát az volt, hogy az utánpótlásban kezdi el edzői pályafutását, de a klubvezetés merészebb kezdést javasolt neki és azonnal az első csapat mellett kap majd munkát a bekk.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tovább az összes átigazoláshoz