8/2: Sokba került már a Vidi európai másnapossága az NB I-ben

Három hónapja nem tudott a nemzetközi megmérettetéseket követően a bajnokságban nyerni a MOL Vidi FC, amely 14 pontot veszített már el a botlás-sorozatával az OTP Bank Ligában.
Dudás Gábor 2018. november 11., vasárnap 18:27
Három hónapja nem tudott a nemzetközi megmérettetéseket követően a bajnokságban nyerni a MOL Vidi FC, amely 14 pontot veszített már el a botlás-sorozatával az OTP Bank Ligában.
Szerző: Dudás Gábor 2018. november 11., vasárnap 18:27

Mint arról beszámoltunk, nagy meglepetésre az Európa Liga csoportkörében a továbbjutásért küzdő MOL Vidi FC az NB I-ben ismét kellemetlen pofonba szaladt bele, méghozzá Mezőkövesden (0-1).

A Vidi összesen eddig 8 bajnokit játszott közvetlenül (3-4-5 napon belül) a hétközi európai kupamérkőzését követően, mérlege pedig ezeken a találkozókon igen szerénynek mondható: 2 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség. Ráadásul augusztus 18. és a Honvéd elleni 3-0 óta nem tudott így mérkőzést nyerni az OTP Bank Ligában, a botladozás pedig sokba került máris a Vidinek, egészen konkrétan 14 pontjába.

Tekintve, hogy a fehérváriak jelenleg 8 ponttal vannak lemaradva az éllovas Ferencvárostól, jól látható, az egyre eredményesebb Európa Liga-szereplésért komoly árat fizet a Nikolic-csapat itthon.

A Vidi, az európai kupameccseket követő bajnokijai:

BL: Dudelange 2-1 - 4 nappal később: Kisvárda 4-0

BL: Ludogorec 0-0 - 3 nappal később: Paks 0-0

BL: Malmö 1-1 - 3 nappal később: DVSC 0-0

BL: Malmö 0-0 - 4 nappal később: Honvéd 3-0

BL: AEK 1-1 - 5 nappal később: FTC 2-2

EL: Chelsea 0-1 - 3 nappal később: MTK 0-3

EL: PAOK 2-0 - 3 nappal később: Kisvárda 2-2

EL: PAOK 1-0 - 3 nappal később: Mezőkövesd 0-1

Összesen: 2 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség, 41,66%-os teljesítmény

Neked ajánljuk
Átigazolások
Paks
20 éves csatár jöhet?
A Paks-Budaörs meccsen a hazaiaknál játszott, sőt, gólt is lőtt Rideg Bence, aki az előző szezonban 17 gólig jutott a Vasas II-ben, az NB III-ban.
Fradi
42-szeres válogatott jön?
A 225foot.com úgy tudja, hogy a Fradi is szerződtetné a szabadon igazolható, 42-szeres elefántcsontparti válogatott Ghislain Konant, aki legutóbb a La Liga2-es Burgos játékosa volt.
Fradi
Hosszabbítottak a kapussal
Hivatalossá vált, amit Hajnal Tamás szerdán már megszellőztetett: az FTC hosszabbított Gróf Dáviddal - számolt be róla a fradi.hu.
Tovább az összes átigazoláshoz