A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága az október 26-i ülésén kivizsgálta többek közt Branko Pauljevic ügyét is. Az Újpest szerb légiósa a MOL Fehérvár FC elleni bajnoki 13. percében taposta meg brutálisan az ellenfél hátvédjét, Loic Negót.

A mérkőzés játékvezetője, Andó-Szabó Sándor elsőre csak sárga lapot mutatott fel a kíméletlen szabálytalanságot követően, majd az alaposabb videóbírózást követően a kiállítás sorsára jutott a védő. Az ítélettel nem vitatkozott, sőt mindent elárul annak jogosságáról az elkövető reakciója is, aki könnyek között realizálta, hogy a meggondolatlansága miatt ismét nagyon nehéz helyzetbe került csapata, akárcsak korábban a ZTE elleni hazai találkozón. Pauljevicet többek között a sértett fehérvári játékos és Jevhen Makarenko is vigasztalta a pályán.

A FEB kedden döntött az ügyében: a találkozón piros lapot kapó játékos egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így kihagyja a Mezőkövesd elleni mérkőzést, szombat délután.

NB I

Pauljevic Branko (Újpest) és Pillár Róbert (Mezőkövesd) 1-1 soron következő bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

NB II

Gál Szabolcs (Kecsekmét) és Tamás Lénárt (Dorog) 1-1 soron következő bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

Mészáros Márk kit manager (Békéscsaba) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB II-es bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

NB III

Babinszky Bence Márton (Kelen) 3 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Ilyet is ritkán látni: A brutális belépő után a sértett vigasztalta az elkövetőt az Újpest-Vidin – videó