Hihetetlen: Hónapokig nem lesz még stadionja az Újpestnek - a derbi is Kecskeméten lesz

Egész tavasszal albérletben maradhatnak a lilák, akik egyik legjobbjukat egyelőre megtarthatják.
Dudás Gábor 2017. január 26., csütörtök 9:26
Egész tavasszal albérletben maradhatnak a lilák, akik egyik legjobbjukat egyelőre megtarthatják.
Szerző: Dudás Gábor 2017. január 26., csütörtök 9:26

 Dr. Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezetője a Digi Sport "Reggeli Start" c. műsorában az egyik legaktuálisabb kérdésről, a Red Bull esetleges szerepvállalásáról is beszélt.

 

- Cáfolni tudom ezt az egészet, nem volt semmiféle egyeztetés a tulajdonos úr és a sajtóban megjelent cég között. Mint kiderült, nem is a cég alkalmazottjától származott ez a Twitter-bejegyzés. Mi már csak cáfolni tudtuk ezt az információt utólag – mondta az ügyvezető, és pozitív választ adott arra a felvetésre, hogy a lilák hosszútávon mennek tovább ugyanezzel a tulajdonosi háttérrel.

- Minden jel arra mutat, hogy Roderick Duchatelet maradni akar, megcsináltuk a saját utánpótlás-központunkat is, több korosztállyal, az edzői stáb is bővül – fűzte hozzá.

Duchatelet tehát marad, és nagyon úgy tűnik, marad a csapat is Kecskeméten, miután továbbra sem tudja birtokba venni a Szusza Ferenc Stadiont. Mint ismeretes, két hete az ÁNTSZ, a katasztrófavédelem, az országos mentőszolgálat és a rendőrség képviselői a helyszíni szemle során megállapították, hogy jelenlegi állapotában a stadion nem felel meg a sporttörvény előírásainak, a stadionbiztonsági- és a beléptetőrendszer működésképtelen, a műszaki átadás-átvétel nem fejeződött be, a létesítmény nem rendelkezik használatbavételi engedéllyel sem, így az Újpest FC nem kezdeményezheti a pálya hitelesítési eljárását az MLSZ-től.

- Várakozó állásponton vagyunk, hogy egyáltalán mikor tudunk visszatérni a Szusza Ferenc Stadionba. Hivatalos információnk erről nincs. Annyi biztos, hogy a múlt héten sem történt meg az átadás-átvétel. Addig mi sem tudunk visszaköltözni és itt nem csak az a kérdés, hogy mibe tudunk megállapodni az UTE-vel, hogy tartja-e a szavát az UTE arra vonatkozóan, amilyen ígéretet nekünk tett, azaz megkapjuk a stadion kizárólagos használatát és mindent, ami a stadionhoz tartozik. Az is kérdés, mikor lesz meg a használatbavételi engedély, onnantól lehet majd továbblépni. A megrendelő és a kivitelező között problémás az átvétel, ha meglesz az engedély, az UTE – amelyhez január elsejétől átkerült a magyar államtól vagyonkezelői jog – akkor tud velünk leülni és egyeztetni, konkrétumokról beszélni. Mi ragaszkodunk ahhoz, amiről Őze István UTE-ügyvezető szándéknyilatkozata szólt, azaz hogy a stadion a nagycsapaté lesz, hiszen annak az érdekeit kell, hogy szolgálja. Mi azt szeretnénk, hogy ehhez tartsa magát.

{div class:widget-box}{module Lájkolj minket!}{/div}Dr. Gyarmati kiemelte, mennyire jelent hátrányt a Vignjevic-csapatnak a most már állandónak mondható albérlet.

- Nagy hátrány, hiszen hazai mérkőzésünk tulajdonképpen nincs. Köszönettel tartozunk a Kecskemétnek, hogy befogadtak minket, hogy ott meg tudjuk rendezni a mérkőzéseinket, de aligha kell elmagyarázni ,hogy van különbség a között, hogy a Szusza-stadionban vagy Kecskeméten, otthon is idegenben vagyunk. Mi úgy készülünk, hogy az egész tavaszt vendégségben, Kecskeméten futballozzuk majd végig, pontosan azért, hogy ne kelljen kapkodnunk, és nagyon örülünk majd, ha visszatérhetünk Újpestre. Annak a megoldását keressük, hogy minél előbb visszatérhessünk, egy olyan stadionba, amely megfelel mindenféle előírásnak. A szezon végéig megkötöttük a stadionhasználati szerződést Kecskeméten.

- Jelen pillanatban nem látom ennek a realitását – mondta arra a kérdésre Gyarmati. hogy mekkora sansza van annak, hogy a Ferencváros elleni, március 4-i derbit a Megyeri úton tartsák meg.

A lilák nézőszáma a költözés miatt is megcsappant.

- Nyilvánvaló, hogy az a nézőszám, ami most van, az nem szerencsés. Csökkenés volt amiatt is, hogy voltak olyan elvárások, amelyeknek nem tudtunk megfelelni – gondolok itt az igazolásokra, nyáron nem tudtunk erősíteni. Aztán amikor láthatta mindenki, hogy azért így is működik ez a csapat, akkor megint emelkedett a nézőszám, de az, hogy le kell utazni Kecskemétre, megint csökkenti azt. De talán számíthatunk a helyi szurkolókra is, akik szeretnének NB I-es meccset látni. De egyértelmű, hogy nem ez az optimális nézőszám. Nagyon remélem, hogy olyan lesz a stadion, mind a mi produktumunk, hogy megérje majd kilátogatni.

Kérdéses, mi lesz az ősszel remekül futballozó macedón válogatott, Enis Bardhi sorsa. A támadó középpályást a horvát NK Osijekkel is hírbe hozták, de úgy tűnik, egy ideig még lilában futballozik majd a fiatal légiós.

- Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Enis Bardhi bekerült abba a 10-es listába, amely nemrég látott napvilágot. Nagyon szorgalmas, eltökélt játékos. Beszélt vele a tulajdonos és a vezetőedző is, és ő Újpesten látja még a fejlődését. Aztán, hogy a nyáron mi lesz, az megint egy másik kérdés, én azt gondolom, hogy ezt a félévet még nálunk fogja tölteni.

Az ügyvezető így értékelte az idény eddigi részét és a 6. helyezésüket újpesti szemszögből.

- Bizonyos szempontból elégedett lehetünk, hiszen nem gondolta senki a szezon elején, hogy ilyen teljesítmény fogunk tudni majd nyújtani, viszont ha arra gondolunk, hogy hány döntetlent játszottunk, és ha csak a fele lett volna ebből győzelem, akkor hol lehetnénk, akkor mindenkiben van egy kis hiányérzet – tette hozzá az ügyvezető, aki reméli, hogy a lilák a kupában ismét döntőt játszhatnak, és a szoros bajnoki versenyfutásban is dobogós helyezésben bíznak.

Olvasd a híreinket mobilon egy gombnyomással és nyerj a Facebookon!

Szeretnénk, ha mindössze egyetlen kattintással vagy csupán néhány egyszeri beállítással segíthetnénk abban, hogy minél könnyebben hozzájuss a csakfoci.hu híreihez.

Újabb magyar válogatott játékos igazolhat vissza az NB I-be - hazai átigazolási hírek

Neked ajánljuk
Átigazolások
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Paksi FC
Ötvös Bence
A Paks is érdeklődik a Kisvárda nyáron lejáró szerződésű játékosa, Ötvös Bence iránt. (Nemzeti Sport)
Tovább az összes átigazoláshoz