Mint ismeretes, az Újpest harcolt, küzdött, de végül nem tudott pontot szerezni az FTC elleni derbin (0-1), raadásul újfent gól nélkül maradt legnagyobb riválisa ellen. Ezzel nem csak a Fradi veretlenségi sorozata folytatódott a fővárosi rangadón (a lilák nyolc mérkőzés óta nem tudják legyőzni a zöldeket), de az utóbbi hat derbin ötödször fordult elő, hogy az Újpest nem tudott a kapuba találni.

Ezen a hat meccsen (is) az egyébként derbi-rekorderré avanzsált Nebojsa Vignjevic ült a kispadon, de nem csak a Ferencváros elleni gólínség miatt főhet a kétszeres Magyar Kupa-győztes tréner feje.

Az Újpest a szombati 0-1 után elmondhatja magáról, hogy a legkevesebb gólt rúgta eddig az NB I idényében (8 meccsén csak hatot, azaz az egyes átlagot sem érik el a lilák, ez eddig csak a Diósgyőrnek “jött össze”, ők 7 találatnál járnak) és bár a védelmük egyelőre áll a lábán (a 7 kapott gólnál csak a Fradi kapitulált kevesebbszer), ez eddig Vignjevic legrosszabb idényrajtját jelenti csapatával.

Bár 6 góllal álltak már hasonló idényszakaszban, a szerb mester irányítása mellett (2014-ben), a (pont- és gól-)számok alapján a támadójátékon dolgozni kell a Megyeri úton. Nyilván az eredménytelenebb időszakban benne van az is, hogy a legutóbbi szezonban 17 gólig jutott Novothny Soma egyelőre 0 találattal áll a bajnokságban. Az pedig beszédes adat, hogy a szezon két házi gólkirálya Nagy Dániel és Alassane Diallo: mindketten 2-2 gólt szereztek…a korábbi második számú középcsatár, Tischler Patrik pedig ugye a Honvédhoz került kölcsönben.

De hogy nem csak Novothnyn múlt az eddigi gólszegény időszak, arról a csapattárs, Litauszki Róbert szavai is árulkodnak – ezt mondta a csapatkapitány a csatár rossz szériája kapcsán a derbit követően.

Novothny fogja a gólokat rúgni, ha jönnek a beadások. Soma tavaly úgy rúgott 17 gólt, hogy – nem akarok hazudni – de szerintem 17-szer ért a labdához. A tizenhatoson belül nagyon veszélyes tud lenni, ha a beadások megtalálják.

Nebojsa Vignjevic idényrajtjai az Újpesttel

2013/2014*: 8 meccs/17 gól, 12 pont, 17-16-os gólkülönbség (a 13. helyen zártak az idényben)

2014/2015: 8/6, 13 pont, 6-5 (6.)

2015/2016: 8/10, 10 pont, 10-8 (6.)

2016/2017: 8/9, 13 pont, 9-7 (7.)

2017/2018: 8/11, 10 pont, 11-12 (3.)

2018/2019: 8/6, 10 pont, 6-7 (?)

* Vignjevic a 12. fordulótól vette át a csapatot

Vignjevic szerint nagyon féltek a játékosai, Rebrov elmondta, miért cserélte le Lanzafamét – értékelések