Mezőkövesd-Paksi FC, 14:45

Supka Attila (Mezőkövesd):Azt gondolom, hogy nekünk elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk. Fontos, hogy frissek legyünk a szombati találkozóra, mert az Újpest ellen lehetett látni, hogy fáradtak voltunk, ennek következtében nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Bízom benne, hogyha frissek leszünk, akkor hazai környezetben eredményesek tudunk majd lenni, mert megvannak azok a hibapontok hétvégi ellenfelünknél is, amit ha kihasználunk, megnyerhetjük a találkozót. A paksiak nagyon eredményesen futballoznak, nem véletlenül lőtték ők a legtöbb gólt a bajnokságban, azt gondolom, hogy több olyan támadó szellemű játékosuk is van, akik veszélyesek és sokat segítenek az akciók felépítésében. Véleményem szerint, ha sikerül masszívan védekeznünk és meg tudjuk nyerni a párharcokat velük szemben, akkor nem lehetnek problémáink, mert az előre játékban meglesznek azok a lehetőségeink a 90 perc során, amiből gólt, vagy gólokat szerezhetünk. Örömteli, hogy három meccsen hét pontot szereztünk, de úgy gondolom, hogy még sok mindenben fejlődnünk kell, ilyen például a fizikai állapot, ami nem megy egyik napról a másikra, de egy élvonalbeli csapatnak nem szabad úgy kinéznie, mint ahogy mi kinéztünk az Újpest ellen az utolsó 20 percben. Emellett taktikailag és előre játékban is fejlődnünk kell. Szombaton ismét itthon játszunk, hazai pályán pedig nem is lehet más a célunk, mint a győzelem megszerzése, fontos, hogy a válogatott szünetre jó hangulatban menjünk el és jó pozícióba kerüljünk az idei utolsó öt forduló előtt. A meccs után lesz két hetünk arra, hogy nyalogassuk a sebeinket, illetve rendbe rakjuk azokat a játékosainkat, akik eddig nem tudtak játszani. Bízom benne, hogy egyre több játékos vissza fog térni a keretbe és nagyobb lesz a választási lehetőség például az előre játékban, ahol szűkösen voltunk az elmúlt időszakban. (mezokovesdzsory.hu)

Kinyik Ákos (Paksi FC játékosa):Mezőkövesden ismét egy nehéz meccs elé nézünk, hiszen ellenfelünk egy igazán masszív gárda, főleg mióta új vezetőedzőjük lett. Helyzeteink viszont biztos adódnak majd, amiket, ha kihasználunk, elhozhatjuk a három pontot ’Kövesdről. Nyilván az, hogy hét közben győztes kupameccset játszottunk, jót tesz az önbizalmunknak a hétvégére is. Látjuk, nem felejtettünk el futballozni, és véleményem szerint Mezőkövesden két-három gól elég lehet az újbóli bajnoki sikerünkhöz. Megdobhatja továbbá csapatunkat a naptári évben még hátralévő összecsapásainkra is, így jó szériával búcsúztatnánk 2021-et. Ami engem illet, minden rendben van, kiváló erőben érzem magam, várom a szombatot, remélem, újra kezdőként segíthetek a csapatnak. (paksifc.hu)

DVSC-Honvéd, 17:00

Jeremiás Gergő (DVSC, megbízott edző):Nagyon igyekszem, hogy jól végezzem a rám bízott munkát. Persze van segítségem, bármikor támaszkodhatok a stábra, szerencsére mindenben támogatnak. Azt gondolom, minden olyan feladattal meg kell birkózni, melyet az élet ad. Tudom, hogy ideiglenes a jelenlegi állapot, de butaság lenne, ha nem próbálnék meg élni egy ilyen fiatalon kapott lehetőséggel. Ez a minimum, ha a vezetők azt gondolták, tudok segíteni ebben a helyzetben. Egy jól futballozó csapat a Kispest, tele jó játékossal, ám az utóbbi időszak nem úgy sikerült neki, ahogy szerette volna. Ebből kifolyólag biztos, hogy éhesen érkeznek a Nagyerdei Stadionba, emellett bizonyára mérgesek ránk azért, amiért elrontottuk a stadionavatójukat még az 1. fordulóban. Biztos vagyok benne, hogy próbálnak visszavágni, de készen állunk és a srácok a létező legtöbb erőt mozgósítják majd a győzelem érdekében. (dvsc.hu)

Horváth Ferenc (Honvéd): Nem számít semmi más, csak az, hogy eredményes legyen a csapat. Ha a legutóbbi mérkőzéseket nézem, a játék képe rendben volt, bátran, koncentráltan játszottunk. A PAFC elleni meccsen a kiállításig remekül ült, amit elterveztünk, és a nehéz helyzet ellenére utána is jó esélyünk volt a pontszerzésre, fegyelmezetten, nagy odaadással játszottunk. De említhetném a korábbi találkozókat is, rendre próbáltunk futballozni, támadólag fellépni, ami jobbára sikerült is, viszont muszáj, hogy ez eredményességgel is párosuljon. Sőt, igazából csak az számít, hogy pontokat szerezzünk, főleg ebben a helyzetben, hiszen egymás után három vereséget szenvedtünk a bajnokságban. Így mindenképpen javítanunk kell, ennek érdekében pedig győzni akarunk a Debrecen otthonában. Előzetesen mindent megbeszélünk majd, felkészülünk a különböző helyzetekre, nem fontos, hogy én hol leszek a meccs alatt. Erre is értettem, hogy nem számít semmi, kizárólag a győzelem, ha ehhez a lelátón kell ülnöm, akkor ott leszek. Csak szerezzük meg a három pontot. Szamosi Tamás meccsel majd helyettem a találkozón, szerencsére remek kollégáim vannak a stábban, biztos vagyok benne, hogy ezen nem múlhat a siker. (honvedfc.hu)

Puskás Akadémia-Újpest, 19:30

Libor Kozák (Puskás Akadémia játékosa):Engem is meglep, hogy az Újpest csak az utolsó a tabellán, mert már az első fordulóban látszódott, hogy ez egy jó csapat. Jó képességű játékosai vannak, ezért furcsállom a helyezésüket. Éppen ezért fontos észben tartanunk, hogy nem szabad lebecsülni őket, mert többre hívatottak. A Honvéd elleni mérkőzéshez hasonlóan megint fel kell készülnünk rá, hogy kellemetlen perceket okozhatnak nekünk. Én már nagyon várom. Boldogok vagyunk, hogy ilyen sikeresen gyűjtögetjük a pontokat. Az pedig külön öröm, hogy az idegenbeli meccseket hozzunk. Hiba lenne azt gondolni, hogy mostantól a győzelmek maguktól jönnek. A koncentráció és az akarat nem lankadhat. A győztes mentalitás arról szól, hogy ne elégedjünk meg azzal, amit eddig elértünk. (pfla.hu)

Luka Mack (Újpest játékosa):Elkezdtünk jobban játszani, nyertünk is pár meccsen. Ezúttal nyerünk 2-0-ra. Biztosan egy szoros, komoly intenzitású meccsre számíthatunk, plusz mindkét oldalon remek támadók vannak, így nem fognak unatkozni a nézők. (ujpestfc.hu)

Csertői: “Helyenként jól játszottunk, de voltak hibák”; “Teodoru: “Nehéz helyzetben vártuk a mérkőzést” – így látták az edzők