Rebrov Bödéről: "Nagyon motiváltan lépett pályára", Vignjevic: "Csalódott és dühös vagyok" - edzői értékelések

Csertői Aurél szerint jókor volt stabil a már biztosan bennmaradó Paks, Kuttor Attila betartott ígéretről beszélt.
Nyikes Zoltán 2019. május 11., szombat 22:36
Csertői Aurél szerint jókor volt stabil a már biztosan bennmaradó Paks, Kuttor Attila betartott ígéretről beszélt.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. május 11., szombat 22:36

Budapest Honvéd–Diósgyőri VTK 4-4

Supka Attila (Honvéd): "Azzal kezdeném, hogy van egy célunk, amit szeretnénk elérni, ezt már a múlt héten és most is elérhettük volna. A Puskás ellen az első félidő jó volt, a másodikban meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Olyan hibákat pedig nem lehet elkövetni, mint ma. Három védőnk van, és nem tudjuk egymást fedezni Prossernél... Bent volt hat 190 centis játékosunk a csapatban, erre egy alacsony játékos fejel gólt. Meg kellett volna nyernünk a meccset, így marad az utolsó forduló. A játékvezető érdekes döntést hozott, amikor nem fújta vissza a szabadot, hogy korrigálja a saját hibáját.

Ha elmondanám, amit gondolok, örökre eltiltanának. A múltkor olyan dologért tiltottak el, amit az edzőkollégának mondtam az öltözőfolyosón, ahova bejött az ellenőr. Sok meccset és pénzbüntetést kaptam. Ez a baj igazából, hogy nem mondhatjuk el, amit gondolunk.

Ez a tizenegyes jó 20 percre visszavetett minket a játékban, de még egyszer mondom, ha őszintén kommentálnám az esetet, akkor örökre eltiltanának, én pedig szeretnék még rövidebb-hosszabb ideig a Honvéd padján ülni. Azt egyelőre nem tudjuk, mi lesz nyáron, sem a játékos igazolásokban, sem a saját szerepvállalásunkban, de az utolsó meccset még meg kell nyernünk."

Fernando Fernández (DVTK): "A legfontosabb az volt számunkra, hogy ellépjük a kieső zónától, ez sikerült. Elmondtam a meccs előtt, hogy most nagyon sok múlik az érzelmeken, ilyenkor az edző által eltervezettek gyakran háttérbe szorulnak. Büszke vagyok a játékosokra, megmutatták, hogy igazi sportemberek. Köszönöm a szurkolóknak is, hogy eljöttek és támogattak minket. Elégedettek lehetnek, mert idegenben láthattak 4 diósgyőri gólt, jövő héten viszont egy újabb döntő vár ránk, ahol még nagyobb szükségünk lesz rájuk. Olyat nem láttam még, hogy a tizenhatoson belül valaki következmények nélkül megfogja a labdát, de igazából távol voltam, nem tudom azt a helyzetet megítélni. Vernes minőségét nem most fedeztem fel, a bajnokság egyik legtehetségesebb játékosa. Most megmutatta azt, hogy milyen a karaktere. A büntetőnél nem volt egyszerű dolga, de belőtte, a szabadrúgásgólja már-már meg sem lepett, mert láttam már, hogy milyen rúgótechnikája van, és hogy gyakorol edzések után. A végén viszont olyan gólt lőtt, ami bennmaradást érhet nekünk. A gólokon kívül azonban azt is láttam, hogy védekezésben Ricsinek többet kell hozzátennie, ha ebben tud fejlődni, a bajnokság egyik legjobbja lehet. Egy biztos, jövő héten kezdeni fog."

Olvastad már?
NB I: Egészen komikus jelenet szólt bele döntően a kiesés elleni harcba - eredmények
Mindenki csak értetlenkedett azon, ami a Honvéd-Diósgyőr meccsen történt: lélektanilag fontos pillanatban szerzett komikus körülmények között gólt a vendégcsapat, amely nagy mértékben befolyásolta a dobogóért és a kiesés elkerüléséért folyó harcot is. A Paks és a Puskás Akadémia győzelmével biztosan az NB I-es marad, a Haladás kiesett.
Elolvasom

Ferencváros–DVSC 2-1

Szerhij Rebrov (FTC): "Ez a meccs olyan volt, mint az Újpest elleni, a presztízs szempontjából mindenképpen. A szurkolók előtt abszolút a maximumot nyújtottuk ma. Az ellenfélnek fontos meccs volt, végig hajtottak és motiváltak voltak, ezért is nagy dolog, hogy nyerni tudtunk. Csonka nagyon szorgalmas játékos, tehetséges, ő a Fradi jövője. Csak rajta múlik, hogy a tehetségét ki tudja-e aknázni. Isael későn csatlakozott a Ferencvároshoz, ezért is nagyon örülök neki, hogy formába lendült, és meg is szerezte az első gólját. Ma remekül játszott. A meccs közben döntöttem úgy, hogy alakzatot váltok. Tokmac nem csinálta meg, amit kértem tőle, ezért váltottam 4-4-2-re. Böde nagyon motiváltan lépett pályára, sokat segített a csapatnak, elégedett vagyok vele. A játékosok jövőjéről még most nem tudok nyilatkozni, Kubatov Gáborral le kell majd ülnünk, és át kell beszélnünk mindent."

Herczeg András (DVSC): "Először is szeretnék gratulálni a Ferencvárosnak a bajnoki címhez és a mai győzelmükhöz. Mindkét kapu előtt volt sok helyzet, a Fradi eggyel többet használt ki, izgalmas meccs volt. Sajnos többször volt olyan időszak, amikor jobb megoldásokat kellett volna választanunk, bizonyos esetekben a higgadtság, és a megfelelő döntéshozatal hiányzott. Felesleges már arról beszélni, hogy megérdemelt lenne-e a döntetlen, egyébként is a győzelem lett volna számunkra a jó eredmény. Ennek ellenére nagy lehetőség kapujában állunk, mert a riválisaink is botlottak, remélem, hogy ezt jól dolgozza fel a csapat. Fontos lenne, hogy a döntésekben, a pontosságban tudjunk javulni. Ez sajnos végigkísér bennünket az idényen, a meccseken vannak olyan időszakok, amikor nem jó megoldásokat választunk, de bízom benne, hogy a jövő héten már nem lesznek ilyen problémáink."

Paks–Kisvárda 1-0

Csertői Aurél (Paks): "Mindkét csapat stabilan és kevés rizikót vállalva futballozott ezen a mérkőzésen, ugyanakkor mi mindenképpen nyerni szerettünk volna. Nem mehettünk bele egy nyíltsisakos játékba, valamint tudtuk, ha gólt szerzünk, van esélyünk a végső győzelemre is. Precízen védekeztünk, előre pedig megvolt a támadójátékunk is, mondhatjuk, vártuk a lehetőséget. Szerencsére jött a pontos találat. Úgy gondolom, ezzel az egy góllal mindenképpen jobbak voltunk a Kisvárdánál, tehát megérdemelten nyertük meg ezt az összecsapást, ami nagyon kemény, brusztolós párharcot hozott. Sajnos úgy sikeredett a szezon végjátéka, hogy az elmúlt három mérkőzésünk kiesési rangadó volt, ezekből kettőt megnyertünk egy döntetlen mellett. Persze a teljes szezonnal nem vagyunk elégedettek, de jókor voltunk stabilak." (www.paksifc.hu)

Dajka László (Kisvárda): "Az egész mérkőzésen nagy taktikai csata zajlott, mindkét csapat kivárásra játszott. Próbáltunk többet kezdeményezni, de - talán a meleg miatt is - pár játékosunk nem úgy mozgott, mint kellett volna. Nagyot küzdöttünk, egygólos meccs volt, sajnos azt az egyet nem mi rúgtuk." (M4 Sport)

Újpest–Puskás Akadémia 0-1

Nebojsa Vignjevic (Újpest): "Csalódott vagyok és nagyon-nagyon dühös a mai találkozó miatt, mert nagyon messze voltak a pályán látottak attól, amit a meccs előtt kértem és megbeszéltünk. Nem úgy harcoltunk, nem úgy tűntünk, mint egy csapat, nem tudtuk hogyan alakítsunk ki helyzeteket az ellenfél kapuja előtt, nem tudtuk, hogyan játsszunk. Sajnos az előző összecsapásainkon is megfigyelhető volt ez, és hiába tudjuk mennyire kell a három pont, így nem lehet azt megszerezni. Muszáj lesz valamit változtatnom az utolsó megmérettetésre."(www.ujpestfc.hu)

Komjáti András (Puskás Akadémia): "Hogy kihoztuk-e a maximumot, nem tudom, de a játékosok küzdöttek egymásért és motiváltak voltak. A csapat érdeme, hogy megnyertük ezt a mérkőzést." (M4 Sport)

MOL Vidi FC–MTK Budapest 4-2

Marko Nikolic (Vidi): "Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Nem könnyű ilyen mérkőzéseken pályára lépni, hiszen nekünk nem volt tétje, az MTK-nak pedig nagyon fontos lett volna a három pont megszerzése. Ez egyébként tipikusan olyan mérkőzés volt, amely a szurkolók számára élvezetes, de az edzők számára nem annyira. Néha látványosan játszottunk, de persze becsúsztak hibák is, esetenként hiányzott a fegyelem és a szervezettség a játékunkból. Mindezekkel együtt és amellett, hogy minden tiszteletünk az MTK-é, azt elmondhatom, hogy ma mi voltunk a jobb csapat a pályán. Sok helyzetünk volt, már az első félidőben 3-4 alkalommal vezettünk veszélyes támadásokat, de az utolsó passzokba, beadásokba hiba csúszott, a második játékrészben pedig óriási helyzeteket hagyott ki több játékos is. De ezek, mint mondtam, ilyen találkozók, ezeket lehet élvezni, azonban két hét múlva a kupadöntőn a győzelem lesz a prioritás. Annak pedig külön örülök, hogy a padról érkezők is remek mentalitással szálltak be a meccsbe." (www.molvidi.hu)

Lucsánszky Tamás (MTK): "Ezen a mérkőzésen minden összeesküdött ellenünk. Eddig ügyeltem arra, hogy ne foglalkozzak a külső körülményekkel, most sem teszem, de annyit kénytelen vagyok mondani, hogy például három kényszerű cserét is kellett ezúttal eszközölnöm, ami tovább nehezítette az amúgy sem rózsás helyzetet. Ezzel együtt azt kell mondanom, hogy megérdemelten nyert a Vidi, gratulálok nekik. A játékosaim is mindent megtettek, nem tehetek nekik szemrehányást. Mi szereztünk vezetést, majd jött az egyenlítés, de sokáig úgy nézett ki a meccs, hogy az egy pontra legalább rászolgáltunk volna. A második gól fordulópont volt, majd Baki kiállítása tovább nehezítette a helyzetet. Egyértelmű célunk volt, hogy megnyerjük a meccset, talán ez kívülről is látszott, egy kis szerencsére is szükségünk lett volna a bravúrhoz, de az nem jött. Szerettük volna ennél markánsabban is a saját kezünkbe venni a sorsunkat, nem sikerült, az utolsó fordulóban már másoktól is függünk. Nekünk nyernünk kell, a többi pedig már nem rajtunk múlik. " (www.mtkbudapest.hu)

Mezőkövesd–Haladás 1-0

Kuttor Attila (Mezőkövesd): "Nagyon örülünk a győzelemnek, amit ígértünk, azt betartottuk. Nem elégedtünk meg azzal, hogy bennmaradtunk, harcolunk az utolsó mérkőzésig, és, ha nem is sziporkázó játékkal, de a motiváltságunkkal, egységünkkel, akaratunkkal meg tudtuk nyerni ezt a meccset is. Gratulálok a srácoknak, mert ezek a legnagyobb győzelmek."(www.mezokovesdzsory.hu)

Horváth Ferenc (Haladás): "Jól játszottunk, nálunk volt többet a labda, amit az ellenfél térfelén tudtunk tartani. Tisztában voltunk vele, hogy a Mezőkövesd kontrára fog játszani. Végig mi uraltuk a mérkőzést, de gólt akkor sem rúgtunk volna, hogyha estig játszunk. A kapott találat után cserélnem kellett, be kellett vállalnunk egyfajta kamikaze játékot, aminek köszönhetően, ellenfelünknek ki is alakult több ajtó-ablak lehetősége." (www.mezokovesdzsory.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz