Megvan a Puskás Akadémia 9. légiósa: Keletről erősítettek

A korábbi ukrán utánpótlás-válogatott Artyem Favorov két és fél éves szerződést írt alá a nemzetközi kupaszereplésre hajtó felcsúti klubbal.
Dudás Gábor 2020. január 3., péntek 11:06
A korábbi ukrán utánpótlás-válogatott Artyem Favorov két és fél éves szerződést írt alá a nemzetközi kupaszereplésre hajtó felcsúti klubbal.
Szerző: Dudás Gábor 2020. január 3., péntek 11:06

Mintegy három héttel a tavaszi szezon rajtja előtt új igazolást jelentett be a Puskás Akadémia: a felcsúti klub játékosa lett az eddig az ukrán első osztály jelenlegi 4. helyezettjénél, a Deszna Csernihiv színeiben szereplő Artyem Favorov.

A 25 éves, egykori utánpótlás-válogatott középpályás a Dinamo Kijev neveltje, hazáján kívül Dániában, a Vejle BK-nál is megfordult; a jelenlegi szezonban 16 mérkőzésen 2 gólt szerzett az észak-ukrajnai csapat színeiben a Premjer Ligában. Favorov két és fél éves megállapodást kötött az NB I-es egyesülettel.

- Már hónapokkal ezelőtt hallottam a Puskás Akadémia érdeklődéséről, így ismerem a csapatot, tudom, milyen futballt játszik. Azzal is tisztában vagyok, hogy fiatal, de komoly, jó nevű klubról van szó, amelynek jó játékosai vannak és az edzői stábja is remek, ezért nagyon boldog vagyok, hogy létrejött a megállapodás. Amikor először körülnéztem, láttam, hogy gyönyörű a stadion, nagyszerűek az edzőpályák, azaz minden adott, hogy a játékosok fejlődhessenek – ez minden labdarúgó számára rendkívül fontos. Az, hogy ide igazoltam, komoly előrelépés a karrieremben, új szakasz az életemben. Persze csak most érkeztem, de annyit ígérhetek, hogy mindent megteszek azért, hogy az együttes a mostaninál is előkelőbb helyen végezzen a bajnokságban. Az erősségeimről nem beszélnék, ez az edzők dolga, az enyém pedig az, hogy kimenjek a pályára, és ott mutassam meg, mit tudok – nyilatkozott az új igazolás a pfla.hu oldalán.

Favorov az OTP Bank Liga 4. helyén telelő Puskás Akadémia kilencedik légiósa lett a német Thomas Meissner, a bolgár Kamen Hadzhiev, a holland Yoëll van Nieff, a horvát Josip Knezevic, a szlovák Jan Vlasko, a nigériai Ezekiel Henty, a cseh David Vanecek és az ausztrál-eritreai Gol-Gol Mebrahtu után.

És lassan talán a tizedik küföldi játékos is befut majd Felcsútra:

Olvastad már?
165 millióért vesz légióst a Puskás Akadémia: A bajnoksága legjobbja volt - sajtóhír
Lapinformáció szerint a Puskás Akadémia kerete újabb cseh játékossal bővül, miután az Olomouc és a felcsúti klub mindenben megállapodott egymással.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz