Fotó: Videoton

Megerősítve: A Vidi 24-szeres magyar válogatott játékossal erősített - hivatalos

A Csakfoci szombaton előre jelezte, kedden pedig hivatalossá vált: Varga Roland Fehérváron folytatja karrierjét. 
Budai László 2025. július 8., kedd 14:07
Fotó: Videoton
A Csakfoci szombaton előre jelezte, kedden pedig hivatalossá vált: Varga Roland Fehérváron folytatja karrierjét. 
Szerző: Budai László 2025. július 8., kedd 14:07

Hivatalossá vált, amiről a Csakfoci elsőként számolt be: Varga Roland a Videotonban folytatja karrierjét - jelentette be a klub. A rutinos támadó 256 NB I-es meccsel, külföldi bajnokságokban, illetve nemzetközi kupa- és válogatott mérkőzéseken szerzett tapasztalattal a háta mögött érkezett Fehérvárra.

A 24-szeres magyar válogatott Varga Roland 1990. január 23-án született Budapesten. A Goldball utánpótlásában kezdte, majd az MTK akadémiáján folytatta pályafutását, ezt követően Olaszországba igazolt, ahol két és fél évig szerepelt a Brescia színeiben. Egy féléves újpesti kölcsönjáték után visszatért Olaszországba, ahol a Foggia színeiben is játszott. 2012-ben az ETO FC Győr szerződtette, ahol először ünnepelhetett bajnoki címet, majd 2015-ben a Ferencvárosba igazolt. A fővárosi zöld-fehéreket 2021 januárjáig erősítette, ezidő alatt további négy bajnoki aranyat és három Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett.

A 2021-es tavaszi idényt az MTK Budapestnél töltötte, majd légiósként szerepelt az Ittihad Kalba, a Nieciecza és a Sepsi OSK színeiben. A 2024/2025-ös szezonban újra az NB I-ben, a Paksi FC-ben szerepelt, amellyel bronzérmes és Magyar Kupa-győztes lett. Öt bajnoki címe mellett négyszer nyert Magyar Kupát, egyszer Ligakupát, egyszer Szuperkupát és egyszer Román Kupát.

A magyar élvonalban 256 mérkőzésen 78 gól és 52 gólpassz fűződik a nevéhez, de pályára lépett 31 nemzetközi kupamérkőzésen is, ezeken 9 gólt szerzett, betalált az Európa Liga csoportkörében is. A felnőtt válogatottban három gólt szerzett.

Olvastad már?
Hivatalos: Dárdai Palkó visszatért az NB I-be, élcsapatban folytatja
A magyar válogatott szélső 2029-ig írt alá - jelentették be a felcsútiak.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Francia játékos érkezett
A DVSC szerződtette a 29 éves francia szélsővédőt, Julien Dacostát.
DVSC
Dzsudzsák marad
A Loki elnöke, Ike Thierry Zaengel sajtóeseményen erősítette meg, hogy Dzsudzsák Balázzsal szerződést hosszabbít a klub.
DVSC
Összeállt az edzői stáb
Négy új szakember is érkezett a DVSC-hez, velük áll össze Sergio Navarro edzői stábja.
Tovább az összes átigazoláshoz