Az NB I-es légiós: "Megütöttem a jackpotot azzal, hogy idejöttem"

Jakub Plsek szerint a lehető legjobb döntést hozta Felcsútra igazolásával.
Dudás Gábor 2021. február 22., hétfő 9:03
Jakub Plsek szerint a lehető legjobb döntést hozta Felcsútra igazolásával.
Szerző: Dudás Gábor 2021. február 22., hétfő 9:03

Remekül szerepel az OTP Bank Liga idényében a Puskás Akadémia, amely a várakozásokat is felülmúlva a második a tabellán, a hétvége után már hat ponttal megelőzve a MOL Fehérvárt.

A felcsútiak egyik meghatározó játékosa a cseh Jakub Plsek, aki egy éve került az NB I-be, összesen pedig 35 élvonalbeli találkozón viselhette már csapata mezét, ebben az idényben már 5 gólt szerezve. A 27 éves középpályás karrierje során először játszik külföldön, és mint az az iSport.cz-nek adott interjújából kiderül, igencsak élvezi a magyarországi létet.

Felöltöztetnek, etetnek, szállást és autót adnak - maximálisan kiszolgálnak minket, nem kell igazán semmivel sem foglalkoznunk a focin kívül. Megütöttem azzal a jackpotot, hogy idejöttem, emiatt nagyon boldog vagyok

- fogalmazott Plsek, aki elárulta, kellett neki azért egy kis idő, míg megszokta az itteni körülményeket.

- Más lett volna azért, ha már légióskodtam volna korábban is, így viszont minden új volt a számomra. Kellett idő, amíg megszoktam a dolgokat, de a klubvezetés és a szakmai stáb mindenben támogatott, ezt a támogatást pedig igyekszem én is meghálálni. Különösen nehéz volt, hogy hosszú ideig nem szereztem gólt, még akkor is, ha elsősorban védekező feladataim voltak a középpályán, de szinte mindenhol felbukkantam a kapusposzt kivételével. Most egyfajta 8-as szerepkörben futballozom, ami a legjobban fekszik nekem - tette hozzá a korábbi cseh utánpótlás-válogatott futballista, aki csapata szerepléséről így nyilatkozott.

- Remélem, most már végképp a jó irányba tartunk. A legfontosabb, hogy a 2021-es év kezdete óta nagyon jó formában vagyunk, öt meccsből 13 pontot szereztünk (az interjú még a budafoki, ugyancsak megnyert bajnoki előtt készült - a szerk.), ami történelmi siker a klub életében - mondta Plsek.

Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
Miközben ügynöke szerint nem hagyja el a Kasimpasát, a török sajtó szerint Szalai Attila országon belüli klubváltása még elképzelhető lehet - ez a csapat viheti.
ZTE
17 éves tehetség a kiszemelt
A ZTE a 17 éves Vörös Barna megszerzését fontolgatja: a középpályás 9 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesdben, és ő lett az első 2008-as születésű játékos, aki gólt szerzett az NB II-ben. (Nemzeti Sport)
Újpest
Szerződésbontás
Az Újpest a keddi napon szerződést bontott a román támadóval, George Ganeával, aki 37 mérkőzés és 4 gólpassz után távozik - jelentette be a klub.
Tovább az összes átigazoláshoz