Az OTP Bank Liga 26. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén a második Puskás Akadémia hazai pályán 2-2-s döntetlent ért el a listavezető Ferencváros ellen, így a két csapat továbbra is hét pont különbségre helyezkedik el egymástól. A felcsútiak kétgólos hátrányban is voltak, de végül Kozák és Stronati góljával egalizálni tudtak. A mérkőzésről a csapatkapitány Szolnoki Roland beszélt az M4-nek.

– Kicsit hiányérzetem van, az első félidő után egy teljesen más második félidőnk volt. Visszajöttünk úgy a mérkőzésbe, hogy helyzetek alapján akár nyerhettünk is volna, de talán ennyi volt benne. Ugyanilyen hozzáállással kell dolgoznunk tovább, az első félidőt kicsit át kell beszélni és úgy kell folytatnunk tovább, amilyen a második félidő volt – fogalmazott a 30 éves hátvéd.  – Mi jöttünk ki jobban a második félidőre, bent átbeszéltük, hogy mik voltak a problémák, ugye vesztenivalónk nagyon nem volt, rájuk kellett mennünk. A mi gólunk után pedig azt lehetett érezni, hogy egy picit összeestek, ezért kellett volna a második után megszereznünk a győztes gólt, de egy abszolút jó találkozó volt. 

Spandler Csaba meghívást kapott Marco Rossi keretébe a márciusi barátságos válogatott mérkőzésekre. A 26 éves hátvédet a klub hivatalos honlapja kérdezte az FTC elleni találkozóról.

– Az első félidőben a Ferencváros jól használta ki a hibáinkat, gólt is szereztek, ott úgy gondolom, hogy kisebb előnyben játszottak. Az első félidőben mi bátortalanul léptünk fel, nem mertünk annyira támadni, valamiért kissé visszább helyeztük a védekezésünket, ezt megbeszéltük az öltözőben és lehetett látni a fejlődést a második félidőben. Az elmúlt időszakban volt problémánk a bajnokság második felében tanyázó csapatokkal szemben, akár az MTK-t vagy a Debrecent is említhetném. Úgy gondolom, hogy a ma mutatott második félidei játék és az, hogy 2-0-ról felálltunk, nagyon nagy erőt adhat erre az utolsó 7-8 mérkőzésre. Nagyon remélem, hogy úgy játszunk, mint most a második félidőben és akkor teljesen mindegy, ki jön velünk szembe – mondta Spandler.

A Puskás Akadémia szombaton Gyirmóton lép pályára az NB I 27. fordulójában.

Dzsudzsák a gyilkos NB I-ről, Csercseszovról és a nem elég tökös Lokiról: “Úgy látom, a válogatottság nekem már nem adatik meg”