Pintér beszólt: "Kulturáltabb közönséget kívánok", Bódog: "Nem lehetett 10-et cserélni, az nem tetszett" - értékelések

Bódog Tamás egy romantikus társkereső klubban érezte magát a meccs előtt az öltözőben. Horváth Ferenc szerint olyan komoly sorozatot építettek, mint a Szomszédok. És annyi pénzből is.
Budai László 2017. november 25., szombat 19:52
Bódog Tamás egy romantikus társkereső klubban érezte magát a meccs előtt az öltözőben. Horváth Ferenc szerint olyan komoly sorozatot építettek, mint a Szomszédok. És annyi pénzből is.
Szerző: Budai László 2017. november 25., szombat 19:52

Diósgyőr-Újpest 1-2

Bódog Tamás (Diósgyőr): - Nem lehetett tízet cserélni, az nem tetszett. Szívem szerint többet cseréltem volna. Ha 100 párharcból 115-öt elveszítesz, akkor nem lehet mérkőzést nyerni. Az első félidő katasztrófa volt, abszolút megérdemelten vezetett az Újpest. Összességében azt mondom, talán lehetett volna egy iksz, de gratulálok az Újpestnek, jobban játszottak. Ha a párharcokat nem nyered meg, nem vagy olyan alázattal benne a mérkőzésben, akkor ez sül ki belőle.

Ha visszagondolok arra, hogy milyen zenéket hallgattak a játékosok az öltözőzőben a meccs előtt, akkor komolyan mondom, nekem is majdnem olyan érzésem volt, hogy egy romantikus társkereső klubban vagyok. Lehet, hogy amiatt aludtak be a játékosok.

Próbálunk változtatni, lehet, hogy kevés volt a pörgetés előtte. Nekünk csak nehéz időszakunk van. Azért nem aggasztóbb ez, mert múltkor volt egy négyvereséges széria, most eddig csak három volt. Úgyhogy reméljük, nem lesz több. (m4sport.hu)

Elek tudja, miért talált Bódog dagi játékosokat Diósgyőrben - interjú

Nebojša Vignjević (Újpest): - Nagyon nagy győzelmet arattunk egy kiváló csapat ellen. Bódog Tamás csapata fizikailag nagyon erős, fegyelmezett játékot játszik, hagyományosan nehéz mérkőzést játszunk ellenük még akkor is, amikor semmi különlegeset nem csinálnak. Jól kezdtük a mérkőzést, egy perc után vezettünk, de jött az ellenfél. Jól álltuk a sarat, azonban a DVTK egyenlített. Ezt követően vártuk a lehetőséget a második gólra, amit meg is szereztünk. A második félidőben tudtuk, hogy még erősebben letámadnak, nagyon nehéz úgy játszani, ha beszorítanak a saját térfeledre, ezért kontratámadásokra rendelkeztünk be, ami nem sikerült olyan számban, mert néhányan elfáradtak. A DVTK ekkor több helyzetet alakított ki. A szabadrúgások, szögletek jelentettek veszélyt, mert a 16-oson belül erős, termetes emberekkel kellett felvennünk a küzdelmet, de megoldották a srácok. A játékosok megérdemelték a három pontot, sok energiát mozgósítottak, nagyot harcoltak, büszke vagyok rájuk. Gratulálok a csapatomnak! (dvtk.eu)

Balmazújváros-Puskás Akadémia 2-2

Horváth Ferenc (Balmazújváros):

Azt gondolom, hogy nem érdemeltünk volna vereséget. Három meccs óta nem kaptunk ki, ez már egy olyan komoly sorozat, mint amilyen a Szomszédok volt, és pont annyi pénzből hoztuk össze, mint ahogyan ők.

Pintér Attila (Puskás Akadémia): - Nem vagyok ideges, mert egy bajnokaspiráns Ferencváros csak 1–0-ra tudott nyerni itt, a Videoton 3–2-re, nekünk is megvoltak a lehetőségeink, hogy megszerezzük a három pontot. A játékos is téved, mindenki téved, szerintem biztos, hogy volt egy tévedés a mérkőzésen, de ez benne van, mert mindenki ember, mindenki tévedhet.

Saját magunknak köszönhetjük, hogy nem szereztük meg a három pontot. Sok sikert kívánok a Balmazújvárosnak a továbbiakban, és azt is, hogy kulturáltabb közönsége legyen.

(m4sport.hu)

Honvéd-Mezőkövesd 1-2

Erik van der Meer (Honvéd): - Jól kezdtük a mérkőzést, az első percben már vezetést szereztünk. Jöttek a dolgok az elején, amire számítottunk, de sajnos egy szabadrúgásból kiegyenlített az ellenfél. Ezután 6-7 helyzetünk volt, amelyeket nem sikerült értékesíteni. A második félidőben kértem, hogy járjon a labda és próbáljunk a hátuk mögé kerülni, de sajnos nem úgy jöttek be a labdák oldalról, mint ahogy kellett volna. Aztán Laczkó elvesztette az emberét és Koszta góljával megszerezte a vezetést az ellenfél. Próbáltunk nyomást helyezni rájuk, de hősiesen védekeztek. A kimaradt lehetőségek miatt görcsösek lettek a játékosok, ennek így vereség lett a vége. Lanzafame eseténél véleményem szerint tizenegyest érdemeltünk volna, de vissza kell néznem az esetet. Megértem a szurkolókat, hogy nemtetszésüket fejezték ki, hiszen Marco bajnok lett a csapattal, ezekután ez természetes. Elfogadom és megértem a kritikát, de szeretném, ha ez nem irányulna a játékosok ellen. Próbálom a munkámat becsülettel elvégezni. (honvedfc.hu)

Kuttor Attila (Mezőkövesd): - Kevés csapatot ismertem eddig, amely ennyire megérdemelte a sikert, mint mi a mai napon. Amit ezek a srácok hetek óta letesznek az asztalra, annak a munkának meg kell hoznia az eredményt, ez ma megtörtént! Ez a csapat nem egy kieső csapat, volt ereje felállni, ez óriási erőt mutat. Koszta Márk jól játszott volt csapata ellen, de ezt a meccset a csapat nyerte meg! (mezokovesdzsory.hu)

Videoton-Paks 2-0

Marko Nikolic (Videoton): - Gratulálok a játékosoknak az újabb győzelemhez! Nekünk ez volt a 27. tétmérkőzésünk az idényben, dicséret illeti a keret tagjait, mindenki elmegy a határokig, hogy sikeresek legyünk – ne felejtsük, a többi csapat ennél kevesebb találkozón lépett pályára. Az elmúlt hetekben eredményesen játszunk, ezt tartani kell még a hátralévő két bajnokin és a Vác elleni kupamérkőzésen is. A Paks egy jó csapat, ezért örülök, hogy sikerült kétszer is betalálnunk, és az is pozitívum, hogy kapott gól nélkül lehoztuk a mérkőzést. Talán egy fejest leszámítva helyzete sem volt ellenfelünknek, a védőink egyénileg jó mérkőzést játszottak, Juhász Roland például szinte minden szituációt megoldott, de nem csak a védelem érdeme, hogy nem kaptunk gólt, hanem az egész csapaté.

Négy ponttal többet szereztünk most, mint tavaly a téli szünet előtt, de a Ferencváros is jobban szerepel, mint egy éve. Jön még két fontos bajnoki és egy kupamérkőzés idén, ezeken is jól kell szerepelnünk, majd jön a téli felkészülés, szóval sok munka vár még ránk ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Most jön majd a Ferencváros elleni rangadó, tudom, hogy sokak már erről érdeklődnek – én is várom, szeretem a nagy meccseket -, de ne felejtsük el, hogy szerdán előtte még a Vác ellen lépünk pályára és a kupa is fontos számunkra.

Láttam a váciakat személyesen, erős együttesről van szó, több játékos NB I-es rutinnal is rendelkezik, tiszteljük őket, de természetesen szeretnénk továbblépni a következő körbe. (vidi.hu)

Csertői Aurél (Paks): - A Videoton ellen az iksz is bravúr lett volna, de még ez sem sikerült. Ellenfelünk jó csapat, nehéz ellenük játszani, ez azért úgy, ahogy, de sikerült. Igaz, amikor megszerezték a vezetést, utána csak focizgattak, majd a végén ismét betaláltak. Azt kell mondanom, hogy elég simán nyertek. Mi az ellenfeleink tizenhatosáig rendre eljutunk, de ott nem olyan döntéseket hozunk, amelyek eredményessé tennék a játékunk. Ebben még nagyon sokat kell fejlődnünk. (paksifc.hu)

Vasas-DVSC 1-5

Herczeg András (DVSC): - Jó teljesítményt nyújtottunk, összeszedettek, fegyelmezettek voltunk, végig a mi akaratunk érvényesült. Megérdemelten nyertük meg a találkozót. Nem ilyen mérkőzésre számítottunk, azt hittem szorosabb lesz. Boldogok vagyunk, hogy ilyen arányban nyertünk. 3-0 után már éreztük, hogy megnyerhetjük. Takács eddig csereként hozzá tudott tenni, Mengolónak nem úgy ment az utóbbi mérkőzéseken, ezért kezdett Taki, aki meghálálta, de a csere is jól sült el. A Videoton ellen sem játszottunk rosszul, ott a védelemmel volt gond, de most rendbe raktuk.

Michael Oenning (Vasas): - Az eredmény és a második félidő miatt vagyunk csalódottak. Nem kezdtünk rosszul, de sajnos két gólt ajándékoztunk a Debrecennek, innen próbáltunk kapaszkodni. A második félidőben nagyon rosszul játszottunk, a végére fel is adtuk, ezért kaptunk két gólt a hosszabbításban. Lesz két mérkőzésünk még idén, bizonyíthatunk, hogy jobbak vagyunk. A téli szünetben pedig kielemezhetjük a hibákat. Kilenc játékosunk van, aki sérült vagy más probléma miatt nem tud játszani, a pályára lépők közül sem volt mindenki 100 százalékos. Ez egy negatív folyamat, amin túl kell lenni, ezért dolgozunk.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz