Egy nálunk komolyabban jegyzett bajnokságban – mondjuk Angliában – engem felmentenek, Szolnokit eltiltják 2-3 meccsre. Körülbelül ennyi a véleményem róla – kezdte még mindig feldúltan Böde Dániel az M4 Sport Játékoskijáró című műsorában. – Jöttem kifelé a partjelzőhöz és a negyedik játékvezetőhöz, azonban ők a kispadunkkal voltak elfoglalva, úgyhogy nem láttak semmit az esetből. Ez már a múlt, a Debrecennel kell foglalkoznunk.

A paksi csapatkapitány alig ért hozzá a korábban a Vidit is megjárt Szolnoki Rolandhoz, a védő azonban látványosan feldobta magát, mire az eset alatt másfele fegyelmező Pintér Csaba bíró sárga lapot adott Bödének, aki magából kikelve “kireklamálta” magának a második sárgát is. A továbbra is a földön fekvő Szolnoki egy mosoly tekintetében nyugtázta a játékvezető ítéletét.

Böde Dániel kiállítása

Egy mosoly többet mond ezer szónál? ⚽️🙃A kiállított Böde Dániel nem volt olyan vidám, mint Szolnoki Roland.

Közzétette: M4Sport – 2020. február 8., szombat


Nincs semmi bajom egyik játékvezetővel sem, de nem ülünk össze vacsorázni vagy iszogatni, köszönünk egymásnak, kölcsönösen tiszteljük egymást és ennyi – jellemezte röviden a játékvezetőkkel való viszonyát a tolnaiak támadója. Hozzátette, a Diósgyőr elleni mérkőzésen hiányzott az ő vagy Könyves játéka, mivel a támadószekcióban voltak “halványabbak”.

Böde bízik benne, hogy a Debrecen elleni meccsen visszatérhet, és tudja segíteni a csapatát.

Gyors, lendületes játékosaik vannak, úgyhogy védekezésben oda kell figyelnünk. Magunkkal kell foglalkozni, hogy a saját játékunkat játsszuk, és bátran játsszunk, merjük felvállalni az egy az egy elleni küzdelmeket és minél több befejezést csináljunk – fogadkozott a rutinos csatár.

Videó: A felcsúti csapatkapitány hatalmas műesése miatt állították ki Bödét