Négy fordulóval a bajnokság vége előtt, a csak magyar játékosokat foglalkoztató Paks, a tabella harmadik pozícióját foglalja el. Amennyiben ez a szezon végén is így marad, akkor Csertői Aurél legénysége a következő idényben a nemzetközi szintéren is megmérettetheti magát.

A DigiSport Reggeli Start című műsorában a Paks másodedzője, a korábbi válogatott labdarúgó, Tököli Attila elmondta, hogy nem szerencsés pár rosszabb eredmény után mindjárt leváltani az edzőt. A 41 éves szakember szerint a Paks vezetősége, egy esetleg nemzetközi kupaszereplés kiharcolása esetén sem változtatja meg klub filozófiáját.

A vezetőség, amit elhatározott tizenkét évvel ezelőtt, amikor feljutott a klub az első osztályba, hogy kisebb költségvetésből gazdálkodva, csak magyar játékosokra építve a csapatot végezzük a dolgunk. A vezetőség azonban, amit ígért, azt mindig be is tartotta. Egy családias légkör alakult ki Pakson, amiben lehet nyugodtan dolgozni. Mindig sikerült megtalálni a megfelelő játékosokat, és szakmai stábot, akik képesek jó eredményeket elérni. Ez egy összetett dolog, de már tizenkét éve működik – kezdte Tököli Attila.

Csertői Aurél már 2014 óta irányítja a Paksot, a vezetőség bizalma pedig kifizetődött.

Más klubokkal nem szeretnék foglalkozni, szerencsére nálunk türelmes a vezetőség, aminek a tagjai napi kapcsolatban vannak a szakmai stábbal, tehát látják, hogy milyen munka zajlik a háttérben. Csertői Aurél szakmailag, és emberileg is magas szintet képvisel, nagyon sajnálom, hogy játékosként nem tudtam már vele dolgozni. Illetve játékos edzői titulusban igen, de az azért egészen más – fogalmazott a korábbi gólerős támadó.

Tököli Attila elmondta, hogy nagyon együtt van a jelenlegi mezőny, ezért nehéz feladat a bajnokság előtt bármilyen reális célkitűzést megfogalmazni.

Pakson minden évben a legminimálisabb elvárás a biztos bennmaradás kiharcolása, azt hiszem ez egyértelmű. Azt azért látni kell, ami az idei bajnokságra hatványozottan igaz, hogy nagyon egyben van a mezőny.

Három fordulóval ezelőtt arról beszéltünk, hogy a dobogós helyezéstől sem vagyunk távol, de akár ki is eshetünk. Tehát, nem egyszerű a bajnokság előtt bármilyen eredményt is reálisan megfogalmazni, elég csak a Vasas példájából kiindulni. Tavaly még a dobogóért küzdöttek, idén már ott lebeg a fejük felett a kiesés, vagyis nagyon nehéz kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani.

Van, amikor szerencséje van egy csapatnak, és van, amikor nincs szerencséje. Ugyan ritka példa, de Arsene Wengernek sem volt a 22 év alatt mindig szerencséje az Arsenalnál, de mégsem küldték el. Úgy gondolom, hogy nem az a megoldás, ha jönnek a vereségek, akkor azonnal váltani kell, persze tisztában vagyok vele, hogy ez több összetevőből álló kérdés – mondta a 41 éves szakember.

A játékosként Németországot, és Ciprust is megjáró Tököli szerint először a hátralévő négy mérkőzésre kell koncentrálni, majd ha a szezon végén is a dobogón lesznek, akkor lehet a nemzetközi kupaszerepléssel foglalkozni.

A csak magyar játékosok alkalmazását, mint koncepciót ugyanúgy meg fogjuk tartani, ezen a téren nem lesz változtatás. Természetesen a körülményekhez képest mindig szeretné erősíteni a csapatot az ember, de ez sem egyszerű feladat. Szeretnénk a szezon végén is a harmadik helyen állni, de még van négy forduló, először azokra kell figyelni.

Amennyiben kivívjuk a nemzetközi kupaindulás jogát, nyilván nem az lesz az elvárás, hogy nyolc fordulót menjünk, de akár ez is megtörténhet, most azonban csak a hátralévő meccsekkel szabad foglalkozni

– zárta szavait Tököli Attila.